Happy Unbirthday!

Ruki csupán egy tortával akarta meglepni Reitát, de Kai összekuszálta a tervét, amikor kilökte azt a kezéből. Mindazonáltal úgy tűnik, Ruki kapja a legjobb ajándékot. 

Meleg volt. Túlságosan is meleg. Ruki átkozta magát, amiért aznap egy hosszú ujjú felső mellett döntött, de már nem volt mit tenni. Legalább az üzletben kellemes hőmérséklet uralkodott, ő pedig élvezte, ahogy a légkondicionáló lehűti a felhevült arcát. Amikor végre ismét emberi lénynek érezte magát, az ujjait végigfuttatta a hajában, és elhatározta, hogy megteszi, amiért eljött ide: vásárolni fog.

Valójában nem sok mindenre volt szüksége. Reita, a szobatársa, ma ünnepli a születésnapját, Ruki pedig venni akart neki egy tortát. Az ajándékokat már beszerezte, köztük egy gyűrűt, amiről Reita már időtlen idők óta ódákat zengett és egy bőrdzsekit, ami biztosan remekül áll majd a barátján. A tortát azonban nem akarta túl hamar megvenni, mert félő volt, hogy a szülinapos idő előtt felfalja. Arról nem is beszélve, hogy a friss süti a legjobb!

Viszont annyira el volt foglalva a munkájával, hogy elvesztette az időérzékét, és mostanra úgy tűnt, minden torta elkelt – egyet kivéve. Ruki megkönnyebbülten sóhajtott, amikor látta, hogy nincs rajta eper. Óvatosan a kezébe vette, miközben a látványra máris összefutott a nyál a szájában (vagy lehetséges, hogy csak nem evett eleget; őszintén szólva, már eljutott arra a szintre, hogy az eperre sem mondott volna nemet). Csokoládétorta volt, ami tökéletes választás az édesszájú Reita számára.

Kezében az édességgel, Ruki elindult a pénztárhoz, fejben számolgatva a nála lévő pénzt. Elégnek kell lennie egy doboz cigire is. Mivel adott néhány szálat Aoinak, kifogyott belőle.

Nem volt biztos abban, mi is történt valójában, azonban néhány pillanattal később a padlón heverő, egykor gyönyörű, szétfröccsent tortát bámulta, ami többé nem volt alkalmas emberi fogyasztásra. Vele szemben egy idegen fickó a bocsánatáért esedezett, hol Rukira, hol pedig egy alkalmazottra pislogva, aki odasietett, amikor megtörtént a baj.

- Kifizetem – ragaszkodott hozzá a férfi, miközben igyekezett pénzt nyomni a dolgozó kezébe. – Tényleg nagyon sajnálom!

Ruki arca megrándult, ahogy összefonta maga előtt a karjait, és felnézett az emberre, aki tönkretette a szülinapi meglepetését. Ilyen az ő szerencséje, hogy egy kétbalkezes pasiba ütközött (vagyis inkább, ő ütközött Rukiba). Nem törődve azzal, hogy jóval alacsonyabb volt nála, vagy hogy valószínűleg udvariatlannak fog látszani, hangosan megköszörülte a torkát.

- Elnézést!

Az idegen becsukta a száját, majd Ruki felé fordult, mialatt az alkalmazott magukra hagyta őket, a takarítószerekről motyogva valamit. A válla fölött hátravetett pillantásaiból persze Ruki számára egyértelmű volt, hogy itt ennél többről lesz szó, hacsak nem tudnak megegyezni a kártérítés módjában.

- Nagyon sajnálom – kezdett bele újra a fickó, de elhallgatott, amikor a másik közelebb lépett hozzá.

- A szobatársamnak ma van a születésnapja – magyarázta Ruki, miközben a férfi sötét színű, kíváncsi szemeibe fúrta a tekintetét -, és miattad elejtettem az utolsó tortát, amit találtam.

Nem akart túl nagy ügyet csinálni ebből az egészből, de ideges lett, és azt akarta, hogy az idegen ezt tudja, és legközelebb óvatosabb legyen.

- Ah, én...

- Nehogy még egyszer bocsánatot kérj!

A férfi félénken nevetett, és megvakarta a fejét, megnyerő pillantást vetve a másikra. A mosolya az egész arcát megváltoztatta, de Ruki nem tervezte, hogy csak azért megkegyelmez neki, mert vonzó; ha ilyen filozófia szerint élné az életét, akkor akár le is feküdhetne, hogy mindenki átgázoljon rajta.

- Noha tényleg nagyon bánom – szólalt meg az idegen -, beszerezhetünk egy újat máshonnan. Vagy akár süthetek is!

Ruki már majdnem rávágta, hogy „rendben van”, hiszen egyrészt nem fizetett a tönkrement tortáért, úgyhogy nem is várhatta el, hogy vegyenek neki egy másikat, másrészről pedig nem utasította volna el azt sem, hogy együtt találjanak egy újat. De hogy sütni egyet?

Tetőtől talpig végigmérte a férfit, különös figyelmet fordítva az izmos karjaira. Nem tudta elképzelni, ahogy azok a kezek ételt készítenek.

- Te... sütnél?

A másik bólintott, és villantott egy aranyos mosolyt, majd így felelt:

- Egy közeli étteremben dolgozom. Többnyire főételeket készítek, de állítólag én sütöm a világ legfinomabb csokitortáját.

Ruki csupán egy pillanatig hezitált. Furcsának tűnhet elfogadni efféle segítséget egy ismeretlentől, de hát a házilag készített torta mindig jobb a boltinál, nem igaz? Ráadásul nem ő lesz az első ember, aki egy idegent visz haza a lakására. Ruki úgy gondolta, még akkor is kézben tudná tartani a dolgokat, ha a legrosszabb forgatókönyv következne be.

- Jól van. Csináljuk meg nálam! Mire van szükségünk?

A férfi gyakorlottan kezdte sorolni a szükséges alapanyagokat, miközben járták a sorokat a különböző hozzávalókra vadászva.

- Amúgy Kai vagyok – jegyezte meg az idegen, a tojásokat mustrálva. – Neked mi a neved?

Ruki meglepve nézett rá, és azon gondolkodott, hogy hogyan is feledkezhettek meg egy olyan triviális dologról, mint a bemutatkozás, mielőtt beleegyezett a közös sütögetésbe. Nos, úgy tűnt, a tönkrement torta feletti csalódottság kiverte a fejéből.

- Ruki vagyok.

Kai arcán ragyogó mosoly jelent meg, ezzel egy időben viszont majdnem elejtette a tojásokat. Nevetgélve köszönte meg, hogy Ruki segített megtartani azokat a kezében, mielőtt újabb munkát adtak volna a személyzetnek.

- Hát, örülök, hogy megismerhetlek, Ruki.

* * * * *

- Nem szoktál túl sűrűn főzni, ugye? – kérdezte Kai, miközben Ruki a tortaformát próbálta előkeríteni, sikertelenül.

- Általában készételeket eszünk – védekezett Ruki felegyenesedve, miután szétnézett az egyik szekrényben.

Nem sokkal korábban lépték át a férfi lakásának küszöbét, Kai pedig máris magához ragadta a kezdeményezést, és megkérte Rukit, hogy vegye elő a sütéshez szükséges eszközöket. Ruki persze teljesen megfeledkezett ezekről, de végül a tortaformán kívül mindent megtalált, különben még kínosabb helyzetbe keveredett volna, hogy mennyire nem ismeri a saját konyháját.

- Ott kell lennie – mutatott a magasabban lévő konyhaszekrényre. Szinte biztos volt abban, hogy Reita anyukájától kaptak egy készlet... izé, valamit, amikor beköltöztek, mivel még reménykedett abban, hogy a fiúknak megjön a kedvük a főzőcskézéshez. Mindazonáltal csalódnia kellett.

- Ha szeretnél benézni oda, nyugodtan szolgáld ki magad – folytatta a házigazda.

- Mivel én jobban elérem, igaz? – húzta az agyát Kai, de már ki is nyitotta a szekrényajtót. – Á, meg is van! – Az utolsó segédeszköz is a pultra került, aztán gondolatban végigfutott egy listát, hogy ellenőrizze, biztosan minden megvan-e.

- Megvagyunk – jelentette ki. – Szeretnél segíteni, vagy csináljam egyedül?

- Segítek.

Ruki már így is épp eléggé kényelmetlenül érezte magát, amiért elfogadta Kai segítségét. Nem hagyhatta, hogy egyedül csinálja az egészet, hiába szeret annyira sütni. Észrevétlenül mély levegőt vett, és próbált olyan arckifejezést felvenni, ami azt sugallta, hogy tudja, mit csinál.

- Mire van szükséged?

Kai kinyújtotta a serpenyőt, amivel egyenesen a csokoládéra mutatott, amit együtt vettek.

- Mi lenne, ha összetörnéd a csokit? Abból nagy baj nem lehet.

Ruki felhorkant, miközben megrázta a fejét, de máris nyúlt az édességért.

- Kösz a bizalmat.

Mielőtt azonban nekiláthatott volna a feladatnak, Kai megállította.

- Érdemes lenne megmosnod előtte a kezed – vigyorgott.

- Tudom – morgott a másik. A mikrózható étellel sosem volt ilyen gondja. Csak bedugta, megmelegítette, majd kivette, semmiféle előkészületet nem igényelt. Habár, ha jobban belegondolt, egyszer Reita hazavágta a mikrohullámú sütőjüket azzal, hogy egy fémdíszítéssel ellátott tányért melegített benne.

Felhajtotta az ingujjait, és csatlakozott Kaihoz, aki már a csapnál mosta a kezét. Ruki tudatában volt annak, hogy a férfi szemügyre veszi a szabaddá tett bőrfelületét. Nem tűnt ijedtnek vagy megbotránkozottnak, de Ruki tudta, hogy nem mindenki helyeselte volna a látványt – nem mintha mindez érdekelte volna, különösen az idegenek véleménye volt jelentéktelen számára.

- Tetoválóművész vagyok – jegyezte meg, mintha ez mindent megmagyarázna. Elvégre ez így is volt: hogyan űzhetné ezt a hivatást, ha nem lenne egyetlen tetoválása sem? Persze nem lett volna lehetetlen, de azért furcsán hatott volna. Arról nem is beszélve, hogy a tetoválások (és összességében a művészet) iránti szerelme vezetett odáig, hogy tetkókkal foglalkozzon.

- Megtervezem az emberek elképzeléseit, és rájuk varrom... nekem is sok tetoválásom van.

- Jól néznek ki. Illenek hozzád. – Végigpillantott Ruki testén. – Mennyi van rajtad?

Ruki arcán széles mosoly jelent meg, és kihívóan meglökte a csípőjével Kait, ahogy elhaladt mellette a konyharuha felé menet.

- Ha ez a torta tényleg olyan finom lesz, mint ahogy állítod, akkor talán később megtudhatod.

Kai felhúzta az egyik szemöldökét, és lehajolt Ruki füléhez, aki beleborzongott a szavaiba:

- Ó, én nem kételkedem.

* * * * *

- Nos, ízlett neki?

Ruki megerősítésként hümmögött, miközben az ágyán fekve nyújtózkodott.

- Aha, azt mondta, ez volt a legfinomabb torta, amit valaha evett. Azt hiszem, igazad volt.

- Még szép.

Ruki elnevette magát, és közelebb tartotta a telefont a füléhez. Miután Kai elkészült a tortával, magára hagyta a férfit, mert nem akart zavarni Reita szülinapi buliján, mindazonáltal megadták egymásnak a telefonszámukat és egyéb, internetes elérhetőségeiket is. A buli remekül sikerült, Reita imádta az ajándékait – és persze nagyon jól festett a bőrdzsekiben. Ahogy arra Ruki számított is.

- Na, és mit csináltál ma?

Kai nagyot sóhajtott a vonal túlsó felén.

- Nem sok mindent. Főleg gondolkodtam.

- Micsodán?

- A tetoválásaidon.

Ruki nem tudott elfojtani egy meglepett kuncogást. Amikor a boltban találkozott ezzel a fickóval, és végighallgatta azt a rengeteg bocsánatkérést tőle, arra gondolt, hogy egy olyan srácba botlott, aki általában csak kerülgeti a forró kását, és nem hajlandó kimondani, mire gondol valójában. Nem is tévedhetett volna nagyobbat, hiszen minél jobban megismerte Kai domináns oldalát, annál inkább érdekelte Rukit.

- Milyen kár, hogy nem vagy itt – sajnálkozott Ruki mosolyogva -, különben megmutathatnám a tetkóimat.

Hallotta, hogy Kai rendezkedik egy kicsit, majd beleszólt a telefonba:

- Nincs kamera a mobilodon?

Ruki kinyitotta, majd becsukta a száját, mert hirtelen nem tudta, mit válaszoljon. Határozottan félreismerte ezt a férfit. Végül kuncogva a hasára fordult.

- Ez... nagyon korainak tűnik még.

- Igazad van – felelt Kai lassan. – Bocsi, felejtsd el, amit mondtam.

- Nem. – Ruki az ajkába harapott. – Semmi gond, nem bánom. Váratlanul ért, ennyi az egész.

Kai megkönnyebbülten nevetgélt válaszul.

- Ma ismertük meg egymást. Néha kimegy a fejemből, hogy nem mindenki olyan, mint én.

Ruki is kuncogott, majd egy pillanatnyi habozást követően kihangosította a telefonját, és ráérősen kibújt a felsőjéből.

- Tényleg ne aggódj emiatt!

A telefon kameráját a mellkasa felé irányította, miközben észrevette, hogy a szívdobogása kissé felgyorsult. Nem tartotta magát szégyenlősnek, de azért az egészen más dolog, hogy képeket készít magáról, amiket aztán elküld egy félig-meddig még mindig idegen embernek. De mégis, lett volna bármi különbség, ha élőben vetkőzik meztelenre? Így hát megfelelő szögbe állította a telefonját, és anélkül fotózta le magát, hogy az arca látszódott volna. Mindeközben folyamatosan hümmögött, hogy Kai tudja, nem szakadt meg a vonal.

- Néhányan pedig... – Hirtelen elakadt a férfi szava. Még egy kis mozgolódás hallatszott, majd egy elhaló nevetés. – Hű, te aztán... más vagy.

- Hogy érted ezt? Még senki nem küldött neked képet magáról? – vigyorgott Ruki.

- Ó, dehogynem. – Kai valahogy zaklatottnak tűnt a hangja alapján. – Viszont valamiért nem hittem volna, hogy te megteszed. Akik nekem képet küldenek, azok vagy várnak vele még egy kicsit vagy meglehetősen hátborzongatóak. De te egyik kategóriába sem tartozol.

- Ah... Nem kellett volna?

 - De, de, én örülök, hogy megtetted – felelt sietősen Kai. – Gyönyörű vagy. Amúgy az a tetoválás folytatódik a hátadon?

Ruki bólintott, de gyorsan rájött, hogy Kai nem látja őt.

- Igen. Tulajdonképpen az egész hátamat beborítja.

- Tudod – szólalt meg a másik szórakozottan -, még csak nem is vagyok annyira odáig a tetoválásokért, de te ördögien szexi vagy ezekkel a mintákkal. Klassz lenne felfedezni a tested és megtalálni mindet.

Ennek hallatán Ruki szája hatalmas mosolyra húzódott, és máris kicsit lejjebb csúszott az ágyon, hogy egy újabb képet készíthessen. Már sokkal magabiztosabb volt.

- Talán pontosan ezt kellene tenned, amikor legközelebb találkozunk – mondta, ahogy megérintette a Küldés feliratot.

Kai jól hallhatóan felnyögött.

- Van egy a combodon is?!

Ruki magában derült a reakcióján. Az arca szinte égett a merészsége és Kai elismerése miatt.

- Több tetkót is akarok még, de őszintén szólva, nem tudom, hová varratnék. Ha egyszer elkezded, nehéz vele leállni.

- Hát, azt megígérhetem, hogy ha egyszer tetoválásra adom a fejem, mindenképp téged kereslek meg.

Ruki ajkai kiszáradtak a gondolatra, hogy ő lehetne az első, aki ily módon megjelölheti Kai bőrét. Amint meglátta az üzletben azokat az izmos karokat, tudta, hogy tökéletesen mutatna rajtuk a tinta, az agyában pedig villámsebesen váltották egymást a képek a különböző ötletekről. Azonban nem akarta túlságosan belelovallni magát, ezért megköszörülte a torkát.

- Szavadon foglak.

- Szégyen, hogy én egyetlen tetoválással sem rendelkezem, hiszen így nem tudom viszonozni a szívességed – mondta Kai, némi ravasz csengéssel a hangjában. – Az én testem a tiédhez képest unalmas.

Ruki felhorkant.

- Azt határozottan kétlem.

Annyit biztosan meg tudott állapítani, hogy szinte már kétségbeesetten vágyott arra a látványra, amelyet Kai ruhái eltakartak előle. Ha nem lett volna Reitának szülinapja, még akár láthatta is volna. (Másfelől viszont szülinap hiányában valószínűleg nem találkoztak volna egyáltalán, úgyhogy nincs miért szomorkodnia.)

- Hm... van Skype-od vagy ilyesmi? – kérdezte Kai. – Kamerázhatnánk. Nem mintha nem értékelném a képeid, mert természetesen örülök nekik, de így talán könnyebb lenne.

- Ez erkölcstelenségnek tűnik.

- Figyelj, megelégedhetünk a látvánnyal. Nem muszáj magunkhoz nyúlnunk – mutatott rá a férfi.

- Azt nem állítottam, hogy az erkölcstelenség rossz.

Ruki megnyalta az ajkait. Várta már, hogy újra láthassa Kait, és ha most csak videobeszélgetésre van lehetőségük, akkor örömmel használja ki az alkalmat. Sosem számított türelmes embernek, miután rájött, hogy mit akar.

Mivel már majdnem meztelen volt, bebújt a takaró alá. A szobaajtót már bezárta, habár nem igazán volt miért aggódnia, Uruha ugyanis rávette Reitát, hogy igyanak valamit. Amennyire ismerte a barátját, amint egy kocsmatúra után vízszintesbe kerül, másnap délig nem valószínű, hogy találkozik vele, mindenesetre nem akart kockáztatni. Persze látott már Reita ennél rosszabbat is, de ez a szituáció csak felesleges kellemetlenséget okozna.

Ruki igyekezett kicsit igazítani a haján, miközben várta, hogy Kai hívja őt, de valahol érezte, hogy a férfit ez most nem fogja érdekelni. Mindazonáltal szeretett jól kinézni. Amint vibrálni kezdett a telefonja, elmosolyodott, és gyorsan fogadta is a hívást. Szembetalálta magát a partnerével, aki úgy tűnt, az ágya fejrészének dőlve ül.

- Szia – mormolta Ruki.

Kai elmosolyodott, Ruki pedig most először fedezte fel az arcán a kis gödröcskéket.

- Szia – ismételte meg. Felhúzta a szemöldökét, miközben a szemei mohón fogadták be a látványt. – Meztelen vagy a takaró alatt?

Ruki a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa a kuncogását, és megrázta a fejét.

- Még nem.

- Hm... tetszik a célzás, miszerint leszel ma még meztelen.

Ruki felkönyökölve lebiggyesztette az ajkát.

- Csak akkor, ha te is levetkőzöl. Én még nem láttam semmit, ez nem fair.

Kai nevetve ragadta meg a pólója széleit. – Azt akarod, hogy vegyem le? Mondtam már, az én testem unalmas.

Szóval ez a fickó szeret játszani. Rukinak volt egy olyan megérzése, hogy ha egy ágyban kötnének ki, Kai nem dugná meg kielégítően addig, amíg nem könyörögne neki érte kétségbeesetten. Ő pedig pontosan így szereti csinálni.

- Hogyan mondhatnék véleményt, ha semmit sem mutatsz?

Kai sóhajtott egy nagyot, de ismét megfogta a pólója alját, miközben – valószínűleg a térdén – ügyesen egyensúlyozott a telefonjával vagy tabletével.

- Azt hiszem, igazad van. Ráadásul küldtél nekem pár imádnivaló képet, úgyhogy muszáj viszonoznom.

Ruki sóváran figyelte, ahogy Kai levette a felsőjét. Csodálta a finoman kirajzolódó kockákat a hasán és az izmos mellkasát. A látvány letaglózó volt: egy mosoly, ami elpusztít és egy test, ami bűnbe visz, de mindkettő más-más módon.

- Erősnek tűnsz – motyogta Ruki elmerengve.

A másik nevetni kezdett. Az arca minden apró rezdülése azt sugallta, hogy nagyon élvezi a helyzetet.

- Sokszor megyek konditerembe. Szeretem lekötni magam, ráadásul az éttermi munka nem annyira megterhelő fizikailag, mint ahogy azt képzelnéd. Vagyis, ha te vagy a séf, akkor nem megerőltető.

- Tetszik.

Ruki gondolatban Kai testéhez hasonlította az övét, és a különbségek nem tették boldoggá. Hozzá képest Ruki vékony volt, némely testrésze túl petyhüdt. Korábban sosem foglalkozott a testedzés gondolatával, de most már bántotta egy kicsit, hogy elhanyagolta magát. Reitának olyan karjai voltak, amelyeknek a vastagsága vetekedhetett volna Kai izmaival, míg Aoi formás idomokkal rendelkezett, Uruha pedig egyszerűen csak magas és leginkább vézna volt.

- Egyáltalán nem hasonlítok rád – állapította meg kissé elkenődve.

- Tudom – mondta Kai mosolyogva, a tekintete pedig gyengéddé vált. – A te tested színes és bársonyos. Elképesztően gyönyörű vagy.

Ruki dacosan rázta a fejét, miközben alig bírta megállni, hogy ne vigyorodjon el.

- Fogd be, még a végén hiszek neked.

- Hinned kell nekem, nem hazudok. – Kai hasizmai enyhén megfeszültek, ahogy kényelmesebb testtartást vett fel. – Megmutatnád magad nekem újra? Ez most más, mint a képek.

- Micsoda hízelgés... – motyogta Ruki, de engedelmesen letolta a takarót, egészen a derekáig.  Most jobb?

Kai ajkai felfelé görbültek, a szemei pedig éhesen falták a látványt.

- Sokkal jobb. Tudom, hogy azt mondtam, milyen jó lenne felfedezni az összes tetoválásod, de nagyon szívesen játszanék azokkal is, amelyeknek a létezéséről már tudok. Végigkövetném az ujjaimmal és a nyelvemmel. – Kai az oldalára feküdt, és valaminek nekitámasztotta a készülékét, így Ruki szinte az egész testét láthatta. – Megőrjítenélek.

- Hol kezdenéd? – suttogta a másik kíváncsian. Nagyon érdekelte, hová fog mindez vezetni.

- Hm... – Kai megnyalta a száját. – A karjaid lennének az elsők, aztán következne a mellkasod és... – Hirtelen elhallgatott. Komoly arccal nézett a kamerába, mielőtt kibökte volna, ami eszébe jutott. – Nyúlj magadhoz!

Ruki úgy megdöbbent, hogy csaknem elejtette a telefonját. Egyáltalán nem erre számított.

- Én... tessék?

- Elmondom, mit tennék veled, ha ott lehetnék, te pedig mindezt a kezeidet használva szemlélteted – magyarázta Kai. – Hacsak nem okozna kényelmetlenséget.

- Nem, csak... – Ruki halkan nevetélve ingatta a fejét. – A fenébe, közel sem olyan vagy, mint ahogy elképzeltelek.

Kai megnyugodva mosolyodott el, csaknem ártatlan ábrázattal.

- Ez jó vagy rossz?

- Nem rossz – biztosította Ruki. – Egyáltalán nem rossz. És veled mi a helyzet? Szeretnéd, ha könnyítenék rajtad?

- Ez elkerülhetetlen, ha azt teszed, amit mondok – válaszolt Kai magabiztosan. – Akkor rajta! A vállaiddal kezdem, majd lassan elérem a mellkasod...

Habár Rukit mindig is érdekelte a telefonszex, valahogy egyik partnere sem volt odáig az ötletért. Ha mégis kipróbálta valakivel, általában kínosra sikeredett a dolog; eszébe jutott, amikor a volt barátjával csinálta, de a srác annyira idétlenül vihogott egész végig, hogy végül Ruki feladta. Megölte a hangulatot.

Ellenben Kai teljesen az ellentéte volt. Az utasításait követve nem kellett sok idő ahhoz, hogy anyaszült meztelen és a végletekig kanos legyen. Lehunyt szemekkel fonta az ujjait a pénisze köré, és lassan verni kezdte, miközben igyekezett a kamerát a megfelelő szögben tartani.

- Legközelebb a laptopomat használom – nyögött fel, ahogy próbált valami kellemesebb pozíciót találni a karjainak.

Hallotta Kai kuncogását.

- Azt reméltem, legközelebb már élőben lehetünk együtt, de ha még több videohívást akarsz, azt sem bánom. Most ereszd lejjebb a kamerát, hogy jobban lássalak.

- Könnyű azt mondani – motyogott Ruki, majd nekilátott, hogy teljesítse a férfi kívánságát. Eközben véletlenül a képernyőre pillantott, és a szíve nagyot dobbant, Kai ugyanis meztelen volt. De nem csak meztelen, hanem felajzott is: nagy keze az annál is nagyobb farkát markolta.  

Elszalasztotta a lehetőséget, hogy láthassa őt levetkőzni, mivel saját magával volt elfoglalva. Sajnálta is, mert úgy tűnt, valami briliáns dolgot hagyott ki. Legalább most láthatta, magában pedig megfogadta, hogy legközelebb jobb felszereléssel vág neki a videózásnak, hogy ennél is jobb látványban lehessen része.

- Ruki...

A férfi erővel elszakította a tekintetét Kai testétől, hogy az arcába nézhessen, amin egy sokatmondó mosoly játszott. Ennek ellenére nem tudta szégyellni magát, amiért rajtakapták.

- Igen?

- Folytasd! Előbb téged akarlak látni, ahogy elélvezel.

Ruki nagyot nyelt, és úgy állította a kamerát, hogy az megfeleljen Kai kérésének. Nagyon felizgatta, hogy Kai őt figyeli, és közben maszturbál. Más volt, mint a hagyományos szex. Ha együtt lettek volna, Kai persze ugyanúgy kanos lett volna, és a dugás sem maradt volna el, de most Ruki volt az egyedül, aki elérte, hogy Kai magához akarjon nyúlni.

Hangosan sóhajtozva megszorította az erekcióját, egyúttal a másik kezével a telefonját is, majd hatalmasat élvezett. Forró ondó lövellt ki a nyughatatlanul pulzáló férfiasságából és csorgott végig a kezén. Miután magához tért a kábulatból, lustán fordította úgy a mobilját, hogy jól láthassa Kait, aki immár kíméletlenül verte a farkát és megállás nélkül lihegett. Ruki mosolyogva dörzsölte össze Kai szeme előtt a spermával borított ujjait, aki felnyögött válaszul. Már nem hangzott el újabb utasítás, de Ruki számára ez nem volt kifogás, ugyanis amint nyalogatni kezdte az ujjairól a még mindig meleg, ragacsos anyagot, a hímvesszője ismét éledezni kezdett. A következő pillanatban Kai levegő után kapott, és összeszorította a szemhéjait, miközben elélvezett. Az elsöprő orgazmus másodpercei során sem hagyta abba a férfiassága gyötrését. Ruki feszülten bámulta a jelenetet, próbálta minden részletét az agyába vésni. Az összepiszkolódott kezét a mellkasán pihentette.

Fél percig csupán Kai zihálását hallotta, de Ruki nem neheztelt rá.

- Ez... nagyon, nagyon jó volt – suttogta Ruki elmosolyodva, amikor Kai végre kinyitotta a szemeit, és ránézett.

- Minél hamarabb kerítsünk sort a következő alkalomra – mondta fáradtan. – Ez nagyszerű volt, de legközelebb többet akarok.

Ruki kuncogott. Teljességgel egyetértett vele: akármilyen lenyűgöző is volt ez az élmény, labdába sem rúghat az igazi szex mellett.

- Ne aggódj, megtapasztalhatod, milyen velem – vigyorgott ravaszul. – 4D-ben meg minden.

- Biztosan jobb lesz, mint bármi, amiben eddig részem lehetett – felelt Kai mosolyogva. – Szavadon foglak. – Ásított egy nagyot, miközben a kezével eltakarta a száját. – Oké, most megyek zuhanyozni, aztán ágyba bújok... írhatok neked reggel?

Ruki álmos mosollyal az arcán válaszolt.

- Hát, persze. Jó éjt, Kai. Álmodj velem!

- Másképp nem is történhetne – mondta halkan a másik. – Bízom benned, hogy ugyanezt teszed majd.

- Hm, még szép. – Ruki kimászott az ágyból, és rájött, hogy neki is szüksége van egy gyors zuhanyra, mielőtt lefekszik, és kipiheni magát egy ilyen hosszú nap után. – Akkor én most megyek. Köszi, Kai...

- Én köszönöm. – Kai édes mosolya totális ellentétben állt azzal a domináns és szexuálisan túlfűtött oldalával, amit korábban mutatott. – Aludj jól, Ruki.

Ruki bontotta a vonalat, még mindig jókedvűen. Ki hitte volna, hogy egy buta torta idáig vezet? Reggel talán elkezd tervezni valamilyen tetoválást Kainak, arra az esetre, ha netán meggondolná magát a témával kapcsolatban. Most, hogy látta a férfi szépen kidolgozott, meztelen testét, csak még jobban vágyott arra, hogy kezelésbe vehesse a bőrét. Ha elmondja neki, hogy milyen sok ember találja vonzónak a tetoválásokat, lehet, hogy beadja a derekát.

Mindenesetre most az a legfontosabb, hogy ne felejtsen el reggel küldeni a férfinak egy újabb fotót. Hiszen még nem is mutatta meg neki az összes tetkóját.

A mű szerzője: golden_kimono
Lelőhely: www.archiveofourown.com

U.i.: elnézést az idétlen képért, amit ehhez a fichez szerkesztettem, de... de... jópofának hittem. T.T