- 6 évesen –
Tom megfogta Bill remegő kezét, és megszorította. Bill nekidőlt a testvérének, és lenézett a lépcsőn tágra nyílt, rezzenéstelen szemekkel. Vett egy mély lélegzetet.
Megint veszekedtek. Ezúttal ijesztőbbnek tűnt, mint valaha, mert ez alkalommal nem volt hangos civakodás.
- Shh… - suttogta Tom, és belecsípett Bill térdébe.
Bill megrázta a fejét, és előrehajolt. Közben egy kicsit feljebb húzta a lábait, így a combjait a hasához szorította.
- Miért nem üvöltöznek? – kérdezte Bill. Az ingujját az orrához emelte, és szipogott. – Mi történik?
- Semmi – lódított Tom.
- Oké – mondta Bill. – Akkor semmi.
Tom szorosan kapaszkodott Billbe, de mindketten összerezzentek, amikor meghallották az ajtócsapódást.
- Felébreszted a fiúkat! – kiabált Simone.
- Ne keverd bele a fiúkat! – ordított vissza az apukájuk. – Mindig velük hozakodsz elő…
- Sosem vagy itthon!
Bill beletemette az arcát Tom nyakába. - Állítsd meg őket, állítsd meg!
Tom jobban szorította magához, de nem tudta, miként vessen véget ennek. Összeszorította a szemhéjait, és azt mondta: - Csak hunyd le a szemeid, ahogy a mama mondta. Így eltűnnek a szörnyek.
- De hallom őket – suttogta Bill, még mindig nyitott szemekkel.
- Tudod, hogy megvan rá az okom – felelt az apjuk fennszóval, komolyan. – Méghozzá az, hogy hosszú órákat melózok, hogy neked ne kelljen!
- Én nevelem a gyerekeket! – Simone az égnek emelte a kezeit. – Fogalmad sincs, mi mindent teszek meg én, Jorg. Ha valaha is vetted volna a fáradságot, hogy beszélgess velem, vagy csupán megkérdezd, mit csinálok, hogy érzem magam…
- Megtettem volna – hangzott a rideg válasz. – Feltéve, ha nem dörgölnél az orrom alá minden egyes apróságot, Simone. Jézus Krisztus!
- Mikor állsz le végre? – Simone hangjából eltűnt az ingerültség. – Mikor hagyod ezt abba, hogy végre velem és a fiúkkal lehess? A családoddal?
Jorg csak néhány pillanat elteltével válaszolt. - Nem tudom.
Simone sóhajtott egy nagyot. – Nem számítottam erre a válaszra.
Bill behajlította a lábujjait, és nekifeszítette azokat a kemény lépcsőnek. Tágra nyílt szemekkel bámulta az édesapját. Először a lábait pillantotta meg, cipő volt rajtuk. Kabátot vett, és egy táska is volt nála.
- A papa hová megy? – kérdezte Bill. Tom is őt figyelte; tudta, hogy épp elhagyja őket.
- Sehová – ölelte át jobban Billt. – Senki sem megy sehová.
- Ezúttal mikor térsz vissza, Jorg? – kérdezte Simone hangosan.
Jorg a vállára kanyarította a táskáját. Nem látta a gyermekeit a lépcső tetején, akik őket nézték, az egyik szipogva, a másik pedig égő szemekkel és ökölbe szorított kezekkel.
- Most már nem jövök vissza – mondta Jorg.
- Ezt nem tehet…
- Csak figyelj.
Az ajtó még egyszer becsapódott, Bill pedig Tom ölébe vetette magát, a könnyek pedig patakzottak a szeméből.
- Elment, elment, elhagyott minket!
Tom a kézfejével dörzsölgette a fiú hátát. – Bill, Bill… nem hagyott el minket.
- De igen.
- Nem – ellenkezett Tom. Csendben hallgatták néhány percig, ahogy az anyukájuk a földszinten mozgolódik. Halkan káromkodott, és csapkodta a tárgyakat. Bill közelebb hajolt Tomhoz, a karját markolva.
- Mi fog történni most? – kérdezte Bill. – Ezután másképp lesz?
Bill egyre csak sírt Tom pólójába fúrva a fejét. Tom megpróbálta vigasztalni őt, de túlságosan dühös volt. – Minden rendben lesz.
- Hogyan?
Tom vállat vont. – Csakúgy.
- Hiányzik a papa – mondta fojtott hangon Bill.
- Pedig nem kellene, hogy hiányozzon. Mi sem hiányzunk neki. – Tom közelebb vonta magához a testvérét. – Csak felejtsd el őt.
- Mi lesz, ha a mama is elmegy?
- Ő nem fog – felelt Tom.
Bill összeráncolta a homlokát, és egy pillanatra visszatartotta a könnyeit. – Te itt hagysz?
Tom olyan erősen szorította magához Billt, hogy a fiú nyöszörögni kezdett. – Én soha, de soha nem foglak elhagyni!
- Mi van, ha hirtelen másképp döntesz majd?
- Sosem fogok – ismételte meg Tom. – Jobban szeretlek téged a papánál. Még a mamánál is jobban szeretlek!
Bill halványan elmosolyodott, miközben még mindig sírt, ám ez az ő hat éves buksijában logikusnak tűnt. – Én is szeretlek, Tomi.
Szorosan összebújtak, Simone pedig ebben a pózban talált rájuk órák múlva.
* * * * *
Simone bevitt néhány tiszta ruhát a nappaliba, hogy aztán kivasalja, összehajtogassa és elpakolja azokat. Nagyot sóhajtott, és a kézfejével gondterhelten dörzsölte meg a homlokát. Kimerült volt, és jóval idősebbnek tűnt most, mint egy héttel korábban. Már napok óta egyedülálló szülőként élt, ami kellőképpen megviselte őt.
A ruhával teli kosarat letette a kanapéra, és felkapcsolta a lámpát. Nem várt látvány fogadta: az ikrek összebújva ültek a padlón a sötétben.
- Fiúk? – szólalt meg Simone.
- Szia – köszönt Bill halkan. Simone látta, hogy szorosan összefonták az ujjaikat.
- Mit csináltok itt? – kérdezte az édesanyjuk, lassan tagolva a szavakat.
Bill még az eddiginél is közelebb mászott Tomhoz, aki felemelte a fejét, és így szólt: - Semmit.
- Szeretnétek kimenni az udvarra játszani? – kérdezte Simone. Mindketten rázták a fejüket. – Egész hétvégén a házban kuksoltatok.
- Nem akarok kimenni – felelt Bill. – Majd játszunk itt bent.
Simone nagyot sóhajtott. A többnyire harsány és féktelen fiai most szelídebbek és csendesebbek voltak, mint valaha, mióta az apjuk elhagyta őket. Előfordult már, hogy Jorg lelépett, de Simonénak volt egy olyan megérzése, hogy Bill és Tom tisztában vannak a helyzet komolyságával.
Az édesapjuk már nem jön haza.
- Nem akarjátok nézni egy kicsit a tévét? – A fiúk nem válaszoltak, csupán kicsit jobban egymáshoz simultak. A nő tudta, hogy el vannak keseredve, és időre van szükségük, amíg túlteszik magukat a történteken. Emiatt nem aggódott különösebben.
Legalábbis ezt hajtogatta magában. Végül letérdelt a fiúk elé, és átölelte őket.
- Rendben, de hamarosan kész a vacsora – mondta nekik.
Mielőtt kiment a szobából, felkapcsolt még egy lámpát. Bill erre Tom nyakába temette az arcát, ő pedig szorosabban ölelte át a testvérét.
* * * * *
Eltelt néhány hónap, a dolgok pedig rendeződni látszottak. Az ikrek megtanulták, mit is jelent a válás. Simone mindent megtett azért, hogy a fiúk ne érezzék a változást, és igyekezett minél több szeretetet adni nekik. Így talán valamivel csökkenteni tudta azt a fájdalmat, amit az apjuk elvesztése okozott nekik.
Bár úgy tűnt, felesleges aggódnia. Bill és Tom mintha kitöltötték volna a szívükben tátongó űrt egymás társaságával. Simone újra meg újra akkor talált rájuk, amikor összeölelkezve, egymásba kapaszkodva gubbasztottak valahol. Ritkán mentek bárhová is egyedül, és ha együtt sétáltak, mindig fogták egymás kezét.
Simone szerint édesek voltak.
Valamelyik este Simonénak randija volt egy férfival, akivel egy képzőművészeti előadáson ismerkedett meg. Gordonnak hívták, és mellette Simone ismét értékesnek érezte magát. Felfogadott egy babysittert a fiúk számára, ő maga pedig egyre izgatottabb lett; már hónapok óta nem tudott magára szánni akár csak egyetlen estét. Kicsinosította magát, és a szokásosnál kicsit több sminket használt, illetve felvette a magas sarkúját. Mikor már indulni készült, még utoljára rá akart nézni az ikrekre. A szobájukba lépve azonban meglepve sóhajtott fel.
A fiúk egymást átölelve ültek az ágyon. Bill zokogott.
- Mi az? – kérdezte Simone, rögtön feléjük indulva.
Bill megrázta a fejét, és csillogó szemekkel pillantott fel. – Semmi.
- Majd én vigyázom rá – mondta Tom az édesanyjának.
- Édeseim – szólt Simone, és halkan sóhajtott. A gondolatai a füstbe ment randija körül forogtak. - Billy, miért vagy szomorú?
Tom szorosabban fonta körül Billt a karjaival, szinte már birtoklóan.
- Hová mész? – kérdezte Bill sűrű szipogások közepette. – Mikor jössz vissza?
Simone leült melléjük az ágyra, és megpróbálta megfogni Bill karját, Tom azonban eltakarta azt a kezével. A nőnek összeszorult a gyomra, hiszen Tom csaknem dühösen meredt rá.
- Csak találkozom egy barátommal. – Simone Bill haját fésülgette az ujjaival, aki pedig a másik fiú hátába fúrta az orrát. – Nagyon, nagyon hamar itthon leszek. Nem hagylak el titeket, rendben?
- Veled leszek, Bill, ne aggódj – motyogta Tom a háta mögött. Bill sírt még egy kicsit, az orrát pedig Tom ingujjába törölte.
- Srácok, nem hagylak el titeket – ismételte Simone.
- Nem baj, ha megteszed – mondta Tom.
Bill hangosan szipogott.
Simone magához húzta és félszegen az ölébe ültette őket. Korábban tökéletesen tudta tartani mindkét fiát egyszerre, de most úgy tűnt, Tom vette át az édesanyja helyét, és semmi sem állhat a fiúk közé. A nő megcsókolta mindkettejük homlokát, és halkan sóhajtott. A kifújt levegő gyengéden megborzolta az ikrek haját.
- Tudjátok – mondta. -, nagyon örülök, hogy ti itt vagytok egymásnak, mert én nem mindig leszek majd veletek.
- Hová…
- Sehová – vágta rá gyorsan Simone. Végigsimított Tom merev alkarján, és gyengéden elhúzta Billtől. Bill kétségbeesett pillantást váltott Tommal, az édesanyjuk pedig rátette a kezét a hátára. – Szeretném, ha mindig vigyáznátok egymásra, oké?
- Azt teszem – düllesztette ki a mellkasát egy kicsit Tom.
- Tudom, Tom – mosolygott a nő. – És csodálatos bátyja vagy Billnek.
Bill az ajkába harapott, és Tomnak dőlt, még mindig reszketve egy kicsit. – Menj csak el a barátoddal, mama. Tomi velem lesz.
Tom határozottan bólintott.
- Rendben van – mondta Simone gyengéden. – Adok nektek jó éjt-puszit, és mire felébredtek, kész lesz a gofri.
- Az fincsi – mosolygott Bill halványan.
- Finom lesz? – kérdezte Tom.
- A legfinomabb – felelt Simone, megpuszilta őket, és felállt. – Jól nézek ki?
- Nagyon szép vagy – mondta Tom, mire Bill is bólintott, megragadva a testvére karját.
A nő még figyelte őket egy pillanatig, mielőtt kiment. Bill újra Tom vállába temette az arcát, Tom pedig odakúszott, ahol az imént még az anyukája ült. Az öccse már szinte az ölében ült, és így pihentek csendben, még mindig egymásba kapaszkodva. Simone biztos volt abban, hogy nem észlelik az ő jelenlétét a szobában.
Bólintott, és elindult ki a szobából. Ahogy lefelé sétált a lépcsőn, azon gondolkodott, vajon meddig fognak még ilyen közel állni egymáshoz. Nem maradhatnak így örökké.
„Ahogy senki más sem” – gondolta szomorúan.
* * * * *
- 8 évesen –
- Mikor? – kérdezte Bill türelmetlenül. – Mikor, Tomi?
Tom megbökte Bill vállát. – Hamarosan. A mama egykettőre itthon lesz.
A nyolc éves fiúk a lépcső tetején kuporogtak pizsamában. Az édesanyjukat várták, aki hét órakor ment el, és már tíz volt. A babysitter a földszinten nézett olyan filmeket, amiket a gyerekeknek nem volt szabad.
Már ágyba dugták őket, de hamar kibújtak onnan, és a lépcsőhöz mentek, ahol a legjobban szerettek játszani és üldögélni. Bill azt a fakó plüssmacskát szorította magához, amit még az édesapjától kapott egyszer régen. Tom ugyanakkor egy kitömött kutyust kapott, de az már nem volt meg neki.
- Szerinted a mama hozni fog haza valami nasit? – kérdezte Bill.
- Igen – felelt Tom, és ebben nagyon is biztos volt. Az anyukájuk mindig hozott haza nasit vagy ajándékokat, valahányszor Gordonnal randizott. A fiúk már tudták, hogy ők ketten randiznak, habár abban nem voltak teljesen biztosak, hogy ez mit jelent.
Simone néhány hónappal ezelőtt hazahozta magával Gordont, és találkozott az ikrekkel. Együtt vacsoráztak, majd filmeket néztek, és noha a férfi korán elment, másnap mégis ott ült megint az asztalnál, így a reggelijüket is együtt költötték el.
Bill ezt furcsának találta, de Tom lehülyézte őt, és azt mondta, Gordon valójában el sem ment az este. Mindazonáltal a fiúk kedvelték Gordont; mindig mosolygott, és hozott nekik édességet.
- Szerinted ma itt alszik? – kérdezte Bill előrehajolva.
- Nem tudom, lehet – felelt Tom. – Mostanában sokszor itt marad éjszakára.
Bill összehúzta a szemöldökét, és feljebb rángatta magán a pizsamanadrágját. – Talán most…
Félbeszakította őt a bejárati ajtó nyikorgó hangja, az ikrek pedig lábakat pillantottak meg a földszinten. Bill felismerte az anyukája magassarkúját.
- Megérkeztek – mondta Tom halkan.
Bill bólintott. Csendben figyelték, amint Simone kifizette a babysittert, miközben Gordon eltűnt egy pillanatra.
- Hová ment? – mormolta Bill.
Tom megrázta a fejét. Pár perccel később Gordon nevetve tért vissza.
- Simone, sosem találod ki, mi ment a tévében, amikor bementem – kuncogott.
– Úgy tűnik, Elyse ezúttal elfelejtette eltüntetni a nyomokat.
- Jaj, ne, megint azokat a csatornákat nézte? Mindig elfelejtem lemondani őket – válaszolt Simone mosolyogva. – Na, de legalább a fiúkkal tud bánni.
Gordon viszonozta a mosolyt. – Mit számít egy kis könnyed pornó péntek este?
- Gordon – dorgálta meg nevetve Simone. Az ikrek látták, hogy a férfi átkarolja őt. – Szeretnél itt maradni éjszakára?
- Nem tudok, édes – felelt Gordon, a homlokát ráncolva. – Kora reggel dolgom lesz a városban.
Simone bólintott. – Szóval ez lenne a „jó éjszakát”.
- Nagyon jó este volt – mondta a férfi, és végigsimított Simone arcán. Bill közelebb húzódott Tomhoz, ő pedig megfogta a kezét. Gordon megcsókolta Simone-t, kissé hátradöntve őt. A fiúk hallották az édesanyjuk gyönyörrel teli pihegését.
- Jó éjt – mondta Simone, ahogy elváltak egymástól.
- Jó éjt.
Bill és Tom egymásra néztek.
- Siessünk! – suttogta Tom.
Gyorsan berohantak a szobájukba, mielőtt rajtakapják őket a lépcsőn. Bill vihogva az ágyába vetette magát, és a feje búbjáig felhúzta a takarót. – Szóval ez volt a „jó éjszakát”.
Tom nevetett, és Bill mellé ült. Levette a fejéről a takarót. – Nagyon jó este volt. – mondta. Mindketten kacarásztak, Bill pedig megint magára húzta a takarót.
Tom megbökdöste, és próbálta lecibálni róla. – Bill. Bill?
A fiú kidugta a fejét. – Hm?
Tom lehajolt, és nagyon gyengéden, nagyon hanyagul megcsókolta Bill ajkait. – Jó éjt.
Bill szemei elkerekedtek egy kissé, miközben elvörösödött. – Jó éjt, Tomi.
Bill megint elbújt a takaró alatt, és mosolyogva érintette meg az ajkait.
* * * * *
Bill csendesen feküdt az ágyán, és hallgatta a testvére egyenletes szuszogását. Tom ezúttal nem adott jó éjt-csókot neki, márpedig eddig egy napot sem hagyott ki az elmúlt pár hónapban. Bill biztos volt abban, hogy Tom haragszik rá, habár egy igazán jó napot töltöttek el együtt.
Tom horkolni kezdett, mire Bill a homlokát ráncolva felült, és halkan megszólította. – Tomi.
Vidám dolog szokott lenni a jó éjt-csók. Elismétlik egymásnak azokat a mondatokat, amiket az édesanyjuktól és Gordontól hallanak, kiegészítve néhány játékos és lelkes szájra puszival. Ahogy telt az idő, az egész dolog jóval gyengédebbé és komolyabbá vált. Bill már a nap elején a jó éjt-pusziján gondolkodott, Tom pedig folyton újabb és újabb kreatív módszereket agyalt ki estére, hogy hogyan csókolózzanak.
- Tom! – mondta Bill, most már hangosabban.
Tom átfordult a másik oldalára, és megdörzsölte a szemeit. – Hm?
- Haragszol rám? – kérdezte Bill kertelés nélkül.
Tom ásított. – Mi?
Bill odakúszott Tomhoz, áthidalva azt a kis távolságot, ami az ágyuk között volt, aztán megbökte őt. – Haragszol?
- Miért? – Mindig is nehéz feladatnak bizonyult Tomot felkelteni. Bill láthatta, hogy a testvére megint elalszik, ezért belecsípett az oldalába. – Aú! Mi van?!
- Nem adtál jó éjt-puszit – suttogta Bill.
- Dehogynem – ült fel egy kissé Tom.
- A-aa – mondta Bill keresztbe font karokkal. – Nem adtál, én meg most nem tudok aludni.
- Nem tudsz?
Bill megrázta a fejét, és összehúzta a szemöldökét. – De annak azért örülök, hogy te tudsz.
Tom elmosolyodott. – Gyere ide.
- Már itt vagyok – felelt Bill majdnem duzzogva.
- Feljebb. – Bill bemászott Tom ágyába, és melléült. Tom a vállára tette a kezét, és felvonta a szemöldökét.
- Jó éjt? – szólalt meg Bill bizonytalanul.
- Bill – mormolta Tom, miközben a testvére tarkójára csúsztatta a kezét.
Közelebb húzta őt, és az ajkaik egymáshoz értek. Bill szája széles mosolyra húzódott, ahogy elhúzódott Tomtól.
- Köszönöm. Itt maradhatok? Félek – mondta.
- Mitől?
- A szörnyektől – felelt Bill halkan. Tom odébb húzódott, hogy helyet csináljon Billnek.
- De csak ma éjjel – mondta. – Rúgok.
Bill nevetett. – Tudom.
Egy ágyon osztoztak, amíg fiatalabbak voltak, és Tom képtelen volt nyugton maradni. Aznap éjjel azonban nem mocorgott. Billel együtt mély álomba merült.
* * * * *
Ismét a lépcső tetején gubbasztottak, jóval a lefekvési idő után. Elyse, a babysitter egy órával korábban már ágyba dugta őket, de a fiúk alig pár pillanattal később kiosontak a szobájukból.
- Azt hiszem, csúnya szavakat hallok – mondta Bill Tomra pillantva. – Csúnya beszédnek hangzik. Elyse ma hangosan nézi a tévét.
Tom mindössze annyit felelt:
- Látni akarok egy ilyen filmet. – Meghúzta egy kicsit Bill haját, aki közelebb húzódott Tomhoz, a fejét pedig a bátyja vállára hajtotta.
- Fáradt vagyok – motyogta Bill ásítás közben. – Mikor jönnek már haza?
- Anya azt mondta, hogy kora este. – Tom szorosabban ölelte át Bill derekát. – Vagyis hamarosan.
- Elyse-nek nem szabadna ilyeneket néznie – mondta Bill a homlokát ráncolva, miután megint elhangzott néhány csúnya szó. – Beárulom.
- Ne csináld, ez baromság – Tom meglökte a testvére vállát. – Különben megmondalak anyának, hogy minden éjjel kisurransz az ágyadból.
- Nem is igaz!
- De.
Bill csendesen nevetgélt. – Te hülye.
- Lehet – felelt Tom, majd belecsípett Bill oldalába, aki vinnyogni kezdett. – Baby.
Bill nem sértődött meg, csak nevetett a fiú pajkos szavain. Szerette, amikor Tom figyelt rá, de hirtelen kiegyenesedett ültében.
- Mintha hallottam volna a kocsit.
- Ez biztos?
A földszinti tévé azonnal kikapcsolódott.
- Ja, Elyse kikapcsolta a csúnya filmet, úgyhogy biztos hazaértek.
Az ajtó hamarosan nyikorogva kitárult és ismerős hangok töltötték be a házat. Tom és Bill néhány lépcsőfokkal lejjebb másztak, hogy lássák Elyse-t, amint integet és elmegy.
Simone és Gordon váltottak egy csókot, de nem olyat, amit az ikrek általában látnak. Ez nem egy jó éjt-puszi volt, az egyszer biztos. Hanem hosszabb. Bill és Tom megigézve bámulták a jelenetet.
- Simone – szólalt meg Gordon komoly hangon. – Én…
A nő újra megcsókolta, miközben a partnere hajába túrt, a karját simogatta és minden mást.
- Verekednek? – kérdezte Bill. Tom megrázta a fejét, lepisszegve az öccsét.
- Kibaszottul szeretlek – lehelte Gordon.
- Oh, Gordon – suttogta Simone. Szorosan ölelték egymást, Gordon pedig csókolgatni kezdte Simone nyakát. A karjait a nő dereka köré fonta.
- Nyomás az ágyba - mormolta Gordon.
Simone kuncogott és elpirult.
- Látod? Nem verekednek, anya mosolyog – suttogta Tom.
- Rá kell néznem a fiúkra – mondta Simone kissé kifulladva. Gordon ajkai ismét a nő nyakára tapadtak, erősen kiszívva azt. Simone csaknem elesett, de a férfi megtartotta őt.
- Nem lesz semmi bajuk – mondta Gordon két nedves csók között. – Menjünk az ágyba.
- Gordon…
- Kérlek, Simone. - A partnere a karját cirógatta, Simone pedig egyszerűen majd’ elolvadt.
- Oké, vigyél az ágyba – hangzott a válasz.
Még egyszer megcsókolták egymást, majd kéz a kézben elhagyták a konyhát.
Bill és Tom egy cseppet nyugtalanul néztek egymásra.
- Mit fognak csinálni? – kérdezte Bill.
- Szerintem lefekszenek aludni – felelt Tom bizonytalanul.
- Nem tűntek fáradtaknak. - Bill felállt. – Talán inkább nekünk kéne ágyba bújnunk.
Tom bólintott, így felkeltek a szőnyegről és a szobájukba mentek. Ahogy beléptek, Bill várakozóan fordult Tomhoz.
- Jó éjszakát – mondta Bill édesen mosolyogva.
Tom megrázta a fejét. – Kibaszottul szeretlek – mondta, mire Bill a szájához kapta a kezét. - Bill…
- Oh, Tomi – mormolta Bill az ujjai közül. Tom a szemeit forgatta és megragadta Bill kezét, előre hajolt, majd szemérmesen megcsókolta Bill ajkait. – Nem így csókolóztak.
Tom nem figyelt rá. – Mi az, hogy „szerelmes”?
Bill oldalra billentette a fejét és összehúzta a szemöldökét. – Nem tudom. Amúgy csúnyán beszéltél.
- Tudom. – Tom az öccsére meresztette a szemét. – Szerelmes vagyok beléd?
- Ez kedvesebben hangzik. - Bill tétován elmosolyodott. – Az vagy? Mit jelent ez?
Tom felhorkant. – Szerintem úgy hangzik, mint amikor anya azt mondja, hogy bajban vagyunk… vagyis komoly dologról van szó.
- Valószínűleg.
- Komolyan mondom – szólt Tom. – Szeretlek… mármint igaziból.
- Én is téged – felelt Bill halkan. Érezte, hogy valami mocorogni kezd a gyomrában. – Én… kibaszottul… szeretlek téged… Tomi.
Tom vigyorgott. – Anyu a teljes nevünkön szólít minket, amikor komolyan beszél.
- Tom Kaulitz. – Mindketten kuncogtak. – Nem foglak ágyba vinni, mert már ott vagyunk.
- Oké – felelt Tom nevetve. Megcsókolta Billt, egy kicsit tovább időzve az ajkain a szokásosnál. Lángba borult arccal váltak el egymástól.
- Jó éjt – mondta Bill.
- Jó éjt, Bill Kaulitz – ismételte Tom mosolyogva. Bemásztak a saját ágyukba és magukra húzták a takarót.
Eközben kezét a szájára szorítva Simone csendesen állt az ajtóban.
A mű szerzői: cynical_terror és undrockroll
Lelőhely: www.tokiohotelfiction.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése