Simone mostanában túl
sokat aggódott a fiúk miatt, ezért Gordon úgy dönt, ideje kikapcsolódni
egy kicsit. Amíg kettesben üdülnek, egy teljes hétvégén keresztül az
ikreké a ház. Azonban hiába lenne minden szép és jó, ez a hétvége
egyelőre kudarcra van ítélve...Simone meglehetõsen másnapos volt.
- Hát, így kezdjük az új évet – sóhajtott fel. Kortyolt egyet a kávéjából, amivel a migrénjét próbálta enyhíteni. Ebben a pillanatban Gordon cammogott be a konyhába, ugyanolyan fájdalmasan fintorogva, akárcsak a felesége.
- Kitartást – mosolygott rá. Simone mögé állt, és az erõs kezeivel masszírozni kezdte a vállait.
- Meglátjuk – felelt a másik bágyadtan.
- A fiúk merre vannak?
- Andreast és Billt a nappaliban találod, kiütve – közölte Simone. – Gyanítom, hogy egy kis rumot is ittak.
Gordon csak nevetett. – Jó gyerekek. – A nõ izmai erre megfeszültek, de nem mondott semmit. – Jól vagy? Túl sokat idegeskedtél az utóbbi idõben, drágám.
- Én csak… mondd, te nem aggódsz a fiúk miatt? Nem gondolod, hogy - azzal nagy levegõt vett - túl közel állnak egymáshoz?
- Andreas és Bill? – ráncolta a homlokát Gordon, miközben kihúzott egy széket. – Simone?
- Nem – rázta meg a fejét. Nagyot dobbant a szíve, hiszen itt volt a lehetõség, hogy beszámoljon a párjának a sejtéseirõl. Miért ne tenné? Úgy szereti a fiúkat, mintha a sajátjai lennének, szóval biztosan megértené. Biztosan nem lenne baj…
Azonban elhessegette magától ezeket a gondolatokat. Nem bírta volna ki, ha Gordon undorodni kezdene tõlük, vagy csak más szemmel nézne rájuk.
- Nos – közölte Simone -, igen. Andreas és Bill. Szerinted nem…
A férfi töltött magának egy kis kávét, miközben összevonta a szemöldökét. – Számítana, ha mégis?
- Nem! Ó, nem, nem – tiltakozott hevesen a másik. – Természetesen nem számítana. Csupán… aggódom értük.
- Tom vigyáz a testvérére – mondta mosolyogva Gordon.
- Tudom – préselte össze az ajkait a nõ. Ez a mondat mást-mást jelentett mindkettejük számára. – Õt is féltem.
- Tom rendben lesz, tud magára vigyázni – biztatta Gordon. – Ráadásul sosem hagyná, hogy Billnek bántódása essen.
- Gordon… - Simone letette a bögréjét, és a férjére pillantott. – Ha azt mondanám…
- Mit?
Csattanást hallottak az emeletrõl, ez pedig észhez térítette a nõt. Sóhajtott egy nagyot, miközben Gordon megszorította a kezét. – Sajnálom – mondta Simone halkan. – Túl sok gondolat cikázik a fejemben.
- Elviszlek valahová egy hétvégére, rendben? – A férfi egy koppanással az asztalra tette a kávésbögréjét. – Egy kis vakációra.
- Ki fog vigyázni a fiúkra? – kérdezte Simone kimerülten.
- Elég nagyok már ahhoz, hogy egyedül hagyhassuk õket – válaszolt a párja. – Majd megkérjük a szomszédokat, hogy tartsák rajtuk a szemüket, ha bármire szükségük volna.
Simone migrénje ettõl csak rosszabbodott. – Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
- Ugyan már, jól fogják érezni magukat. És persze mi is – tette hozzá a férfi. – Egyébként is, hamarosan kirepülnek a fészekbõl, nem gondolod?
- De, csak… - A nõ elharapta a mondat végét, és csupán felnyögött. – A francba, miért ittunk olyan sokat múlt éjjel? Soha többé nem leszünk szomjasak.
- Simone – cirógatta a kezét Gordon. – Nyaralni viszlek, szóval ne vitatkozz velem.
Ekkor Bill lépett be a konyhába, még mindig a tegnap esti gyûrött ruháiban. – Reggelt – motyogta, ahogy helyet foglalt az asztalnál, és a karjaira döntötte a fejét.
- Megártott a rum a kicsi fiúnak? – kérdezte kedvesen Gordon, Bill pedig felnyögött válaszul.
- Rum volt az? – húzta el a száját Bill. – Van még belõle?
- Nincs – mosolygott Gordon. – Mindet megittad.
- Georg… - A fiú a homlokát dörzsölte. – Valamilyen kis csészék rémlenek.
- Andreas még mindig alszik, szívem? – kérdezte tõle Simone. Bill erre feltápászkodott, majd odabattyogott, hogy megpuszilhassa az anyukája arcát. – Boldog új évet, édesem.
Bill mosolygott. – Aha, még alszik. Tom merre van?
- Valami csattanást hallottam odafentrõl – felelt az édesanyja.
- Akkor arra ébredtem fel – ásított Bill a fejét vakarva. – Milyen volt a buli?
- Pompás – erõltetett magára egy halvány mosolyt a nõ. Muszáj volt kivernie a fejébõl a gyanút. – Nagyon jól éreztük magunkat.
- Elviszem anyátokat egy kis kikapcsolódásra – jelentette be Gordon. – Jövõ hétvégén.
- Ki felügyel majd ránk? – kérdezte lassan Bill.
- Senki – felelt Gordon. – Te és Tom fogtok vigyázni a lakásra.
- Komolyan? – Bill szemei tágra nyíltak. – Nagyjából… három napig?! Csak mi ketten?
- Biztosan meg tudom szervezni, hogy a nagyszüleitek átjöjjenek – mondta gyorsan Simone.
- Ki van zárva, ki van zárva - vigyorgott a fiú. – Basszus, ez király!
- Vigyázz a nyelvedre, kisfiam!
Gordon megpaskolta Bill vállát. – Csak semmi vad buli, oké?
A fiú a szemeit forgatta, Simone gyomra azonban bukfencet hányt. Nem akarta egész hétvégére magukra hagyni a fiúkat, egyszerûen rettegéssel töltötte el a gondolat. Nem attól félt, hogy mit csinálnak majd a házzal, hanem inkább attól, hogy mit mûvelnek majd egymással… Belekortyolt a kávéjába, és igyekezett nem gondolni semmi ilyesmire.
- Nemsokára egyébként is a városba költöztök. – Gordon hangja büszkén csengett.
- Nagyon remélem – felelt Bill. – Anyu, csinálsz pirítóst?
Simone meg sem hallotta, túlságosan elmerült a gondolataiban. Ha sikerül megkötniük a lemezszerzõdést, többé nem tud rájuk odafigyelni. Ebbe az elképzelésbe belesajdult a szíve. Miféle bajba keveredhetnek majd?
És ha valóban beigazolódik a gyanúja – bár remélte, hogy nem történik meg -, akár még bánthatják is a fiait. Ha már attól is tart, hogy a saját férje mit szólna a dologhoz, mi lesz, ha idegeneknek is a tudomására jut?
- Anyu?
Bill hangja visszarántotta õt a valóságba. – Pirítóst? Um, igen. Persze, szívem.
Hullámokban tört rá a rettegés, miközben felállt, hogy reggelit készítsen. Tudta, hogy tennie kell valamit, de fogalma sem volt, hogy mit vagy hogyan.
* * * * *
- Ma este – suttogta Bill játékosan, miközben kivették a szekrényükbõl a hátizsákjukat.
Tom megvonta a vállát, ahogy a hátára kanyarította a táskát. – Rohadt sok leckét kaptunk.
- Tom – dörgölõzött hozzá az öccse nyafogva. – Nem a leckéddel fogsz foglalkozni.
- Miért, te? – kérdezte tõle Tom komolyan.
Bill grimaszolt. – Mikor is lépnek le az õsök?
- Um… miután hazaértünk – felelt a bátyja. Elindultak, miközben néhány diák Bill külsején kuncogott, ám õ észre sem vette. – Ha jól emlékszem, el akarnak búcsúzni tõlünk.
- Jobb lesz, ha nem maradnak sokáig – csücsörített Bill. – Csinálni akarok… bizonyos dolgokat.
Tom szétnézett, de még mindig emberekkel voltak körülvéve. – Aha.
Bill megbökte a testvére könyökét. – Te nem akarod?
- De.
Bill csalódott hangot hallatva belecsípett Tom karjába, aki fojtottan felkiáltott, majd gyorsabban kezdtek sétálni. Lerövidítették a hazafelé vezetõ utat, így egy kietlen úton haladtak. Bill belekarolt Tomba, és egymáshoz simulva sétáltak.
- Ma este – folytatta a feketehajú. – Csinálni akarom.
A bátyja levegõ után kapkodott. – Tényleg?
- Ezúttal jó lesz.
- Igen? – Tom nagyot sóhajtott, kezdett ugyanis éledezni a pénisze.
- Ja… azért lesz jó, mert már készen állok – magyarázta Bill. – És hangosak is lehetünk.
- Hangos leszel?
- Mindig is az akartam lenni. Tomi – szorította meg a karját a fiú -, ez lesz az elsõ alkalom, hogy kettesben leszünk.
- Ó, Istenem, szóval… tényleg csinálni akarod? – hitetlenkedett a bátyja még mindig. – Nem igazán esett jól neked, tudod, múltkor.
Újév óta nem csinálták, még csak nem is próbálkoztak vele. Simone olyan szinten megfigyelés alatt tartotta õket, hogy az idegességtõl egyébként sem ment volna a dolog.
- Csak meg akarlak csókolni végre – pirult el Tom.
- Azt csinálsz velem, amit akarsz – felelt Bill. – Megcsókolhatsz, megérinthetsz, és… hát, tudod.
- Fenébe – hajtotta le a fejét Tom. – Máris feláll. Mikor csinálhatjuk? Mondjuk, most azonnal?
A testvére gonoszul kinevette. – Komolyan felizgultál?
- Um… - Tom eltakarta magát egy könyvvel, de Bill vigyorogva próbálta elvenni tõle. A fiúnak határozottan felállt, kis sátort formázva a nadrágja elején. – Bill, olyan hülyén érzem magam.
- Ne érezd! – A fiú megragadta Tom karját, és megálltak. – Nekem is feláll. Mégpedig attól, hogy te felizgultál. – Erre a kijelentésre már mindketten vörösödni kezdtek. – Basszus, nem masírozhatunk be így a lakásba.
- Anya kissé kiakadna. Mi van vele mostanában? Olyan, mintha tudna „rólunk”, de az meg hogy lehetséges?
Bill megigazította a táskáját a hátán. – Emlékszel, pont bekukkantott a nappaliba, miután végeztünk. Vagy az is lehet, hogy csak menstruál.
Tom elhúzta a száját. – Ennyit a merevedésemrõl, kösz.
- Menstruáció – ismételte Bill vidáman, és meglökte Tomot.
- Fogd be! – torkolta le a másik.
Bill a kezét Toméba csúsztatta, mire az idõsebb fiú hirtelen zavarba jött. Mi lesz, ha valaki megpillantja õket?
Ennek ellenére megszorította a szerelme kezét, és folytatták a sétát.
Odahaza lerúgták a cipõiket, a táskájukat pedig a padlóra dobták. Gordon a kanapén ülve éppen a szálláskeresést bonyolította telefonon.
- Hol van anya? – kérdezte Bill, mire a férfi a konyha felé bökött. Tom már a kanapén terpeszkedett, és bekapcsolta a tévét, miközben Bill vigyorogva ment a konyhába.
Simone felpillantott a pénztárcájából. – Szia, kicsim. Milyen volt a suli?
- Jó. – A fiú leült egy székre, és elvett egy almát az asztal közepén álló tálból. – Mikor indultok?
- Próbálsz megszabadulni tõlünk? – Simone igyekezett könnyed hangot megütni, Bill azonban kihallotta belõle az aggodalmat.
- Nem – harapott bele az almájába. – Csak kíváncsi vagyok.
- Hagytam nektek vacsorát, szóval ne rendeljetek minden este pizzát. – Simone leírt valamit egy papírra, és átnyújtotta a fiának. – Itt van a hotel száma, ahol megszállunk és a mobilszámunk… áthívjátok Andreast? Vagy a többi srácot?
- Nem hiszem, Tom és én most lazulunk. Valószínûleg alszunk egy csomót – felelt Bill teli szájjal.
- A hálószobátokban?
Bill felvonta a szemöldökét. – Nem to’m, az is lehet, hogy letáborozunk a nappaliban. – Simone zavartan bólintott, a fiú azonban mogorvának tûnt. – Mi van veled mostanában?
Az édesanyja a homlokát ráncolta. - Nincs velem semmi. Csak… én vagyok az anyukátok, és követnetek kell a szabályokat, különben minden káoszba fullad.
Bill hiába próbálta visszatartani, kitört belõle a nevetés. – Korábban sosem foglalkoztál holmi szabályokkal. Kivéve, amikor kicsúszott a számon egy „basszus”, „szar” vagy ilyesmi.
- Hogy beszélsz, Bill? – lépett be Gordon a konyhába. – Drágám, indulnunk kell.
- Talán indulhatnánk inkább holnap reggel – felelt lassan Simone.
- Nem. – Bill és Gordon egyszerre mondták ki, mire a nõ szemei elkerekedtek meglepetésében.
- Rendben van – emelte fel a kezeit megadóan. – Tudom, mikor nem láttok szívesen. – Még egy mosolyt is magára erõltetett.
A férje halkan nevetett. – Biztos alig várják, hogy szétzúzzák a házat. Hagyjuk, hadd csináljanak, amit akarnak.
Simone arcára fagyott a mosoly. – Ez csak természetes. Induljunk!
Bill az almáját majszolva figyelte, ahogy a felnõttek készülõdtek. Amikor már a bejárati ajtó elé gyûjtötték a bõröndjeiket, az ikrek odamentek hozzájuk, hogy megöleljék a szüleiket.
- Légy jó – mondta az édesanyja Tomnak komoly hangon, és sokatmondóan pillantott rá. Tom csupán megölelte, majd megvonta a vállát, és annyit motyogott, hogy „oké”. Simone aztán Billnek azt mondta: - Édesem, hívj fel, ha bármi történik.
- Jézusom – húzódott el tõle a fiú. – Minden rendben lesz, Tom itt van.
- Igaz – felelt Simone, miközben elengedte a fiát. – Nos… tudjátok a telefonszámunkat.
- Sziasztok! – búcsúztak kórusban az ikrek. Gordon felkapta a cuccaikat, kitárta az ajtót a felesége elõtt, végül elmentek.
Bill és Tom egymásra néztek.
- Szóval – kezdte Bill -, akarod csinálni?
Tom tágra nyílt szemekkel bámult rá. – Bill, ez nem ilyen egysze…
Az öccse mosolyogva fordult meg és indult el a lépcsõ felé. – Az emeleten leszek… amennyiben érdekel.
Tom egy pillanat erejéig csupán bambán nézett a testvére után, majd végre felszaladt utána az emeletre.
Bill meglepetten kiáltott fel, ahogy Tom belecsípett a fenekébe, miközben az utolsó lépcsõfokra ugrott. – Nem, Tomi! – tiltakozott játékosan, és menekülni kezdett elõle.
A bátyja nevetve futott utána, Tom szobájában pedig végre elkapta, egyúttal azonban a padlón kötöttek ki. – Bill, add fel, add már fel! – mondta közvetlenül a fülébe Tom, az öccse azonban addig tekergõzött, míg ki nem szabadult a karjai közül.
- Soha! – kiáltott gyõzedelmesen, ahogy Tom fölé kerekedett. – Megvagy – mondta jókedvûen.
A másik csak mosolygott. – Legalábbis azt hiszed – jegyezte meg mellékesen. Ellazította az izmait, és hagyta, hogy Bill a padlóhoz szegezze õt, a lábain izegve-mozogva. Végül lehunyt szemekkel sóhajtott egy nagyot. – Vagy inkább csak fáradt vagyok.
- Tom, nem vagy fáradt.
- Hosszú nap volt a mai…
Bill folyamatosan csipkedte a vállát és a könyökét, mire a bátyja elvigyorodott. – Tomi – vinnyogta.
- Mm.
Bill megcsókolta az ajkait, így máris kipattantak a szemei. – Miénk a ház – suttogta a fiatalabb fiú.
- Anyu olyan mérgesnek tûnt, amiért kettesben maradunk, hogy az sem lepne meg, ha ideküldene egy bébiszittert.
- Gordon nem engedné.
Tom magához húzta a testvérét, és a nyakát kezdte csókolgatni. – Talán a nagyit.
- Talán mi lesz a nagyival? – fintorgott Bill.
- Hát, hogy anyu õt küldi ide.
- Senkit nem fog ideküldeni – bökte meg Tom orrát a fiú. – Egyedül leszünk egész hétvégén, és azt csinálunk, amit csak akarunk.
- Mmm – hümmögött a bátyja. – Tudod, mit akarok csinálni?
Bill kacarászva ült a combjaira. – Azt hiszem, kitalálom…
- Azt akarom, hogy… - azzal lehunyta a szemeit – szundítsunk.
- Tomi!
Tom úgy tett, mintha aludna, mire Bill befogta az orrát, de a fiú hirtelen lelökte magáról, és mindketten nevetni kezdtek. – Ha már kettecskén vagyunk – kerekedett Bill fölé -, játszani szeretnék egy kicsit.
- Játszani?
Tom mosolygott. – Aha. Játszani, mielõtt… tudod.
Bill azon nyomban izgalmat érzett a gyomrában. Korábban sosem volt lehetõségük tényleg játszani, mert mindig arra kellett figyelniük, nem kapja-e õket rajta valaki. Az anyukájuk állandóan otthon volt.
Bill vágyakozva sóhajtott, és belerúgott az ajtóba, hogy az kinyíljon. – Még csak nem is kell óvatosnak lennünk.
- Tudom – felelt Tom, miközben a merevedõ péniszével gyengéden bökdösni kezdte az öccse ágyékát. – Bármelyik szobában csinálhatjuk, ha akarjuk.
- Még anyuéban is? – kerekedtek el Bill szemei.
- Oké, talán nem minden szobában – grimaszolt a másik. – De azért majdnem mindegyikben.
Bill megharapdálta a bátyja fülcimpáját, és az ajkai közé szívta, aztán egy nyögés hagyta el a száját, ahogy Tom egyre erõsebben dörgölte hozzá az erekcióját. – Basszus, Tom, basszus.
- Tudom, mi jár a fejedben – mondta Tom, ezúttal keményen Bill lábai közé lökve a csípõjét. – Azonban várnunk kell vele.
- Miért?
- Nem tudom… itt az egész hétvége – húzódott el a fiú. – Talán hamar belefáradsz. Lehet, hogy nem bírod majd.
Bill összevonta a szemöldökét. – Esetleg te nem bírod majd.
Tom derûsen nevetett. – Nem én vagyok az, akinek bírnia kell.
Bill felmordult, legyûrte a bátyját, és ismét a padlóhoz szorította a testét. – Szívd vissza!
Tom megrázta a fejét.
- Hát, jó – gurult le róla Bill, majd felmászott az ágyra. – Akkor ezek szerint egyedül kell csinálnom.
- Mit?
Bill édesen mosolyogva hátradõlt a matracon, és kigombolta a nadrágját. Az egyik kezével lassan végigsimított az alsóján, és miközben megérintette magát, érzékien felsóhajtott. Tom a padlón ült, és leesett az álla a látványtól.
- Csakúgy csinálni fogod? – kérdezte hitetlenkedve.
- Ó… Mm… Igen – felelt Bill lehunyt szemekkel. Most aztán tényleg csak játszott.
- Bill, nem lehet csak így… - De a fiú megmutatta, hogy igenis lehet, sõt, hangosabban kezdett sóhajtozni. – Bill! – Tom felmászott az ágyra, és megragadta a csuklóját.
- Csinálni fogod végre? – kérdezte az öccse kíváncsian. Kissé megemelte a csípõjét, így Tom a hasán érezhette Bill erekcióját.
- Igen – adta meg magát Tom. Hirtelen annyira megkívánta a szerelmét, hogy legszívesebben ott helyben felfalta volna. – Persze. – Lehajolt, és egy cuppanó hang kíséretében kiszívta Bill nyakát. A fiú válaszul felnyögött, és fészkelõdni kezdett. Tom legalább olyankor érezhette, hogy tudja irányítani a testvérét, amikor õ alatta vonaglott, ez a tudat pedig felkeltette benne a vágyat.
- Meg fogsz dugni?
- Nem – felelt Tom. Széles mosolyra húzódott a szája, miközben szorosan odadörgölõzött Billhez. - Most nem.
- Miért nem? – biggyesztette le az ajkát Bill. – Nem akarod?
Tom felmordult. Természetesen akarta, méghozzá már elég régóta. – Talán – hazudott mégis. – Nem tudom.
- Nem tudod? – Bill váratlanul félretolta a bátyját, felkelt az ágyról, és begombolta a nadrágját. - Tomi?
A rasztahajú vállat vont, miközben szégyellõsen pillantott oldalra. Mindez nem kis erõfeszítésébe került. – Nem volt annyira jó…
Bill csendben maradt. Tom arra várt, hogy reagáljon vagy csináljon valamit, ehelyett csupán halk szipogás ütötte meg a fülét. Azonnal odakapta a fejét, és látta, hogy a testvére lehajtott fejjel bámulja a padlót, a szemei és az orra pedig már kivörösödtek. – Bill?!
- Semmiség – motyogta a másik, majd elfordulva megtörölte az arcát a kezével. – Felejtsd el!
Tom hangosan sóhajtott, és felkelt az ágyról, hogy odamenjen hozzá. – Bill, nyilván nem úgy értettem…
- Ezt csakúgy mondod!
A bátyja még mondani akart valamit, de a csengõ félbeszakította. Valaki állt az ajtó elõtt. – Francba – morgott. – Bill, én…
- Nyitom – vágott a szavába a fiú, és máris elhagyta a szobát. Tom csak nézte, ahogy elmegy, és gondolatban jól megrúgta magát azért, amit mondott. Aztán fizikailag is megtette ugyanezt.
Csak játéknak szánta a dolgot. Az érzés, amin osztoztak, annyira fontos volt Tomnak, hogy belesajdult a szíve. Amikor szexeltek, az mindig csodálatos volt, csak túlságosan rövid. Már csupán az emlékek õrületbe kergették õt, fõleg akkor, amikor egyedül feküdt éjszakánként az ágyában, Bill pedig a szomszédos szobában volt.
Belefáradt a maszturbálásba, egy újabb menetet akart, de úgy érezte, ezúttal elbaltázta.
Sóhajtva indult lefelé a lépcsõn, a konyhában pedig rálelt az öccsére, aki épp Andreasszal beszélgetett. Tom elfojtott egy fájdalmas nyögést, hiszen jó esélye volt annak, hogy Andreas náluk marad éjszakára, akkor meg aztán végképp nem lesz esélye arra, hogy bocsánatot kérjen és kibéküljön Billel.
Arra gondolt, nem lehet akármilyen az a bocsánatkérés. Legközelebb, amikor majd szeretkeznek, tökéletesnek kell lennie. Valahogy meg kell oldania.
- Szia – szólalt meg Andreas, ahogy megpillantotta Tomot. Boldogan vigyorgott, az arcát kicsípte a hideg. – Ember, maradhatok egész hétvégére? Nem akarom elhinni, milyen mázlisták vagytok!
- Persze, hogy maradhatsz – mosolygott édesen Bill. – Nagyon jól fogunk szórakozni.
Tom látványosan szenvedve végre megengedett magának egy nagy sóhajt. – Hát, anya nem mondta, hogy bárki itt aludhat…
- Amúgy is csak vicceltem – nevetgélt Andreas. – Nem nagy ügy. Anya totál kiakadt, amikor újévkor másnaposan állítottam haza, szóval biztos a fejemet venné, ha megtudná, hogy megint itt vagyok.
- Szívás – felelt Bill együtt érzõen. – Bárcsak maradhatnál!
- Annyira azért nem sietek – mondta ragyogó mosollyal az arcán Andreas. – Hoztam pár filmet, anya pedig megengedte, hogy ma pizzát egyek.
Tom erre elhúzta a száját. Bill túlságosan felpörgött Andreas jelenlététõl, ami csak azt jelzi, hogy a bátyján akar bosszút állni. – Eléggé fáradt vagyok – azzal ásítást mímelt. – Hosszú napom volt. Asszem, korán lefekszem.
- Kisbaba – mondta Bill kegyetlenül. – Menj inkább lefeküdni most rögtön.
- Bekaphatod – hangzott a válasz. Tomot már kezdte irritálni, hogy az öccse ilyen érzékeny.
Andreas megköszörülte a torkát, ahogy felállt. – Na, akkor menjünk a szüleitek szobájába, õk biztosan elõfizettek a megfelelõ csatornákra.
- Akár letáborozhatunk itt is az elkövetkezendõ három napban – mondta Bill. – Amíg Tom alszik.
Tom az égre emelte a tekintetét, és inkább elsomfordált onnan.
A szobájába masírozott, mialatt egész végig a fejét rázta. Hogy ronthatta el ennyire? Bill nyilván nem gondolja komolyan, hogy Andreas náluk maradjon, de azzal tisztában volt, hogy megbántotta az öccsét.
- Hülyeség – motyogta maga elé. Az ágyára ülve újabb sóhaj hagyta el a száját. Billnek itt kellene lennie vele, miközben Tom rajta fekszik, csókolgatja, simogatja… bármi.
Ehelyett egyedül ücsörög a szobájában, Bill pedig a földszinten van Andreasszal.
- Szuper.
Tom ledõlt végül, majd hamarosan nyugtalan álomba merült.
A mű szerzői: cynical_terror és undrockroll
Lelőhely: www.tokiohotelfiction.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése