- 8 évesen –
- Mrs. Kaulitz, kérem, foglaljon helyet – mondta Mrs. Zumwald, aki az íróasztala mögött ült. Ő volt az ikrek második osztályos tanára.
Simone arca alig észrevehetően megrándult a megszólítás hallatán, mivel már hónapokkal ezelőtt elvált, de végül nem mondott semmit. Nem akarta azzal fárasztani magát, hogy csaknem teljesen idegenek előtt magyarázkodik.
- Úgy vélem, kíváncsi rá, hogy miért hívtam be ma – kezdte a tanárnő.
- Remélem, nincs semmi baj – felelt Simone a kezeit tördelve.
Mrs. Zumwald elmosolyodott. – A fiaid nagyon okos, különleges gyerekek – biztosította az anyukát, aki megkönnyebbülten sóhajtott.
- Köszönöm. Bár sejtem, hogy nem csupán emiatt hívott.
- Bill és Tom a korukhoz képest nagyon jól fejlődnek, ami a tanulmányaikat illeti. A szociális aspektus az, amit egy cseppet aggasztónak találok. Észrevette már, hogy a fiúk hajlamosak ragaszkodni egymáshoz?
- Igen, mindig is nagyon közel álltak egymáshoz – mondta Simone. – Ez gondot okoz?
- Szerintem csodálatra méltó, hogy mennyire képesek együttműködni és milyen jól kijönnek egymással – válaszolt Mrs. Zumwald. – Azonban nem beszélgetnek az osztálytársaikkal és ön is tudja, hogy a gyerekek olykor kegyetlenek tudnak lenni.
- Piszkálnak valakit? – kérdezte a nő meglepve. – Csak nem Tom?
- Szó sincs ilyesmiről! A többi gyerekről beszélek, akik nem értik meg az ikrek között lévő különleges kapcsolatot.
- Különleges? Nem egészen értem. –Simone kényelmetlenül fészkelődött a széken. Felidézte magában azokat az eseteket, amikor a fiait azon kapta, hogy együtt ültek a sötétben egymás kezét fogva, vagy amikor elalvás előtt megcsókolták egymást. Összeszorult a gyomra.
- Például fogják egymás kezét – magyarázta a tanárnő. – Ez teljesen normális és kedves gesztus, komolyan mondom. Viszont az osztálytársaik…
- Ó – pislogott Simone meglepetten. – Nem vettem észre, hogy ilyen kivételes figyelmet szentelnek egymásnak.
- Nyugalom, ez nem okoz különösebb fennakadást az osztályban – mondta Mrs. Zumwald. – Engem sokkal inkább nyugtalanít a fiaid jóléte és az érzéseik. Nem akarok kíváncsiskodni, csak…
- Örülök, hogy behívott – felelte Simone könnyed hangvételben. – Mielőtt túlságosan belemennénk, annyit mondanék, hogy otthon majd szóba hozom.
A nő látta, hogy Mrs. Zumwald meglepődik.
Simone összehúzta a szemöldökét. – Nehezen viselték a válást. Sosem akartam megkérdőjelezni a viselkedésüket.
- Én sem. – A tanárnő szünetet tartott, majd kínos csend telepedett közéjük.
- Beszélni fogok velük – szólalt meg végül Simone, miközben próbálta csillapítani a kavargó gyomrát. – Talán… um… elérhetem, hogy csak otthon juttassák kifejezésre az egymás iránt érzett szeretetüket.
Mrs. Zumwald bólintott. – Nem szeretném, ha célponttá válnának.
- Mi mást csinálnak még azon kívül, hogy fogják egymás kezét? – kérdezte a másik.
- Nos… - mormolta Mrs. Zumwald, az asztal lapját fixírozva. – Azt hiszem, inkább arról van szó, ahogy egymásra néznek, mintha csak egymásért léteznének. A kézfogás az egyetlen fizikailag megnyilvánuló dolog.
Simone ezt megkönnyebbülten hallotta. – Beszélek velük – ismételte meg.
- Rendben. Azt hiszem, végeztünk, ha csak nincs kérdése a fiúkkal kapcsolatban.
- Nincs – rázta meg Simone a fejét és felkelt a székről. – Hívni fogom, ha bármi felmerül.
Elbúcsúztak egymástól, Simone pedig magára maradt a gondolataival. Erőt vett rajta a tompultság. Úgy néz ki, bárhogyan is áltatta magát, nem képzelődött; más emberek is észrevették.
Gőze sem volt, mit tegyen, vagy mit mondjon a fiúknak. Csupán nagyon ragaszkodtak egymáshoz, de az édesanyjuk nem gondolta, hogy ez rossz dolog. Inkább gyönyörűnek találta…
Na, jó, és egy kicsit talán furcsának is.
Később beszélnie kell velük.
* * * * *
- Bill, vedd fel a pizsamád – mondta Simone, miközben Tom ágyán ült és segített neki waxot kenni a rasztatincseire. Tom azóta ragaszkodott a rasztahajhoz, mióta látta, hogy Gordon zenekarának egyik tagja csúfot űzött ebből a hajviseletből. Az anyukája első körben nemet mondott, de végül a fia és Gordon meggyőzték őt.
- Anya, figyelj! – nyafogott Bill, miközben felvette a pizsamanadrágját.
- Egy pillanat, Billy – felelt a másik kedvesen.
Tom felnevetett, de a hangjában nyoma sem volt gorombaságnak. – Billy – húzta az öccse agyát.
- Tomi – pillantott rá Bill bosszúsan.
- Maradj nyugton, Tom – mondta Simone, miközben Tom rövid, csomós haján dolgozott. – Bill, te is higgadj le.
- Nem tudok – felelt a fiú szánalomra méltóan. – Nem is vagyok fáradt.
- De én igen – mondta Tom, miközben megrándult az arca, mert Simone véletlenül megrántotta a haját. – Anyu!
- Te akartál rasztahajat – mondta a nő figyelmeztetően. Kiürítette a waxos üveget, majd letette az ikrek ágyai között álló éjjeliszekrényre. – Oké, lefekvési idő!
- Ágyba dugsz minket? – kérdezte Bill. – Már nem csinálsz ilyet.
- De ma este igen – felelt gyengéden Simone. – Billy, gyere! Ülj Tom ágyára!
Bill átmászott Tom ágyának végébe, és leült törökülésbe. Tom már mozdult is, hogy közelebb ülhessen Billhez, de Simone helyet foglalt közöttük.
- Fiúk – kezdte idegesen Simone. – Beszélni akarok veletek valamiről.
Tom a haját húzogatta és ásított egy nagyot. – Miről?
- Bajban vagyunk? – kérdezte Bill. Aggódva kezdte rágcsálni az ajkát, de Simone megrázta a fejét és megveregette mindkét fiú hátát.
- Egyáltalán nem – válaszolt kedvesen. – Csak arról szeretnék beszélni veletek, hogy mennyire… mennyire szeretitek egymást.
Az ikrek zavartan pillantottak rá.
- Szeretem Billt – mondta Tom, kidüllesztve a mellkasát.
- Hát, persze, édesem – szólt Simone. – Teljesen rendben van, hogy annyira szeretitek egymást, amennyire csak lehetséges.
- Szerelmes vagyok Tomba – jelentette ki Bill, majd az anyukájára nézett jóváhagyásért.
Simone összevonta a szemöldökét és végigsimított Bill arcán. – Nem, Bill. Te csak szereted őt.
- Úgy szeretem őt, ahogy te és Gordon szeretitek egymást és ti szerelmesek vagytok – magyarázta a fiú némi feszültséggel a hangjában. – Igazam van?
Simone ajkai kiszáradtak. Nem tudta, hogyan magyarázza el nekik a különbséget a kétfajta szeretet között.
- Gordon és én úgy szeretjük egymást, ahogy a fiúk és a lányok szokták – bökte ki végül lassan. – Ahogyan azt a személyt szereted, akivel együtt akarsz lenni örökké.
- Én Tommal akarok lenni örökké – biggyesztette le az ajkát Bill.
- Igen, tudom – felelt Simone. – Úgy értem, mi úgy szeretjük egymást, ahogy azok az emberek, akik össze akarnak házasodni.
- Mint te és apa? – kérdezte Tom. A padlóra szegezte a tekintetét, a hangjában rosszallás bujkált.
- Úgy – mondta az édesanyja.
- Akkor miért ment el, ha egyszer szerettétek egymást? – tette fel a kérdést Bill.
- Édes, ez bonyolult – hangzott a felelet. – Ti ketten soha nem hagyjátok el egymást, ugye?
- Nem – szólt Tom komolyan. – Mert szerelmes vagyok Billbe.
Simone sóhajtott és megrázta a fejét. – Testvérek vagytok és a testvérek sosem szeretnek egymásba.
- Miért? – kérdezte Bill.
- De én igen – szólalt meg a bátyja. – Tudom, hogy szerelmes vagyok, mert komolyan gondolom.
Simone megdörzsölte Tom vállát. – Tisztában vagyok vele, Tom. Nagyon örülök, hogy itt vagytok egymásnak, de tudnotok kell, hogy ezt senki nem fogja megérteni… tényleg. De nem akarom, hogy ne számíthassatok egymásra. Tudom, hogy kemény volt ez a néhány év.
- Tomi vigyázott rám – mondta Bill letörten. – Nem szabadott volna?
- Ó, Billy – sóhajtott a nő, miközben majd’ megszakadt a szíve. Magához húzta és megölelte Billt. Olyan erősen szorította, hogy a fiú felnyögött. – Nem tudom, hogyan magyarázzam el nektek, hogy amit csináltok, az rossz.
- Rossz? – ismételte Tom rémülten.
Simone az ajkába harapott. Nem akarta, hogy ide lyukadjanak ki, de a szíve mélyén komolyan gondolta, amit mondott. – Nem tudom, mit mondhatnék. Nem csókolhatod meg a testvéred száját, Tom.
Az említett fiú arca azonnal pipacsvörös lett. – Mi van?
- Nem csókolhatod meg Bill ajkait – mondta a nő. – Oké?
- Oké – motyogta Tom lehajtott fejjel.
Bill szája lefelé görbült. - Miért nem?
- Mert a testvérek nem csinálhatják ezt – felelt Simone, próbálva felfogni ezt az egész képtelen helyzetet. – Mindazonáltal megcsókolhatjátok egymás arcát. Ez így rendben van, fiúk. Megölelhetitek egymást és egymás kezét is foghatjátok.
- Egymás arcát? – kérdezte Tom. Még csak nem is nézett fel Simonéra.
- Igen, ez aranyos dolog - mondta az édesanyjuk. – De meg kell ígérnetek, hogy csak itthon csináljátok. – Simone borzalmasan érezte magát, ahogy ezt kimondta. Látta az ikrek arcán, hogy bűntudatuk van.
- Nem akarom csinálni, ha ez rossz – suttogta Bill. – Nem akarom, hogy mérges legyél.
- Bill – szólalt meg Tom elkeseredve.
Simone megfogta Bill és Tom kezét és egymásra tette azokat. – Minden rendben – szólt halkan. – Csak nem szeretném, ha más emberek rátok néznének és csúnyákat gondolnának. Senki nem ért meg titeket az otthonotokon kívül. Tudnotok kell, hogy az emberek kegyetlenek és Bill, Tom nem tud mindentől megvédeni.
- De igen – mondta Tom. Remegett az álla a visszafojtott sírástól, miközben legördült egy könnycsepp a szeme sarkából. Simone szorosabban fogta a kezüket.
- Figyeljetek – sóhajtott a nő. – Ne hagyjátok abba, oké? Továbbra is szeressétek egymást. Csak arra kérlek titeket, hogy itthon csináljátok az ilyen dolgokat – tette hozzá és kacsintott. – Ha bármikor úgy érzitek, hogy meg akarjátok csókolni egymást, akkor… um… adjatok puszit egymás arcára. A testvéreknek egymás arcát kell megcsókolniuk.
Bill remegett, a szemei nedvesek voltak. – Anyu, kiborítottunk? Szomorúnak tűnsz.
- Dehogyis! – vágta rá Simone. – Csak nem akarom, hogy mások bántsanak titeket.
Tom nem reagált. Simone továbbra is összefogta a kezüket, majd felállt és adott egy-egy puszit a fejükre. – Jó éjszakát, fiúk.
Bill bólintott, Tom pedig válaszolt. – Jó éjt.
Amikor az édesanyjuk leoltotta a lámpát és becsukta maga után az ajtót, az ikrek csendben ültek egy darabig egymás mellett.
- Bill.
- Mi az?
- Szerintem én még mindig szerelmes vagyok beléd.
Bill összehúzta a szemöldökét és átmászott a saját ágyára. – Anyu szerint nem.
- Tudom, de mégis… - Tom magára húzta a takarót és a plafont bámulta. – Azt hiszem.
- Nem akarom, hogy anyu kibukjon – szólt Bill.
- Nem kell, hogy… tudjon róla – mondta Tom elkalandozva. – Ha nem tud róla, nem is lesz dühös.
- De azt mondta, hogy ez rossz dolog.
Tom felkelt és az öccse ágyához lépett. – Mindig hallgatsz anyura?
Bill az oldalára fordult és Tomra nézett. – Igen.
- Talán nem kéne. Jó éjt-csókot akarok adni neked. Egyszerűen akarom. - Tom lehajolt, hogy megcsókolja a testvérét, de ő elfordította a fejét, így Tom ajkai csupán az arcát súrolták. – Bill?
- Így csókolják meg egymást a testvérek – magyarázta a fiatalabb fiú.
- De én úgy akarlak megcsókolni, ahogy anya és Gordon csókolóznak – suttogta Tom. – Így szeretlek, Bill. Anya ezt nem érti.
- De igen – makacskodott az öccse.
- Vigyázom rád. Mindig.
- Viszont anya…
A bátyja gyengéden megsimogatta Bill arcát, ahogy az anyukájuk szokta. – Ne mondd el anyunak – szólt halkan. – Csak ne áruld el neki.
Bill bólintott és újra Tomra nézett. Kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a testvére arcát, aki elmosolyodott. Sötét volt, de az ajtó alatti résen beszökött egy szeletke fény, így Bill látta a bátyja arcát. Tom lefeküdt mellé és egymáshoz dörgölték az orrukat. Bill halkan zihált.
- Tomi - suttogta.
- Shh… - csitította a bátyja. Gyengéden, lassan megcsókolta Bill ajkait, majd elhúzódott tőle. – Jó éjszakát.
Bill figyelte, amint a fiú visszamászik az ágyába. – Tomi? – szólalt meg.
- Igen?
- Gyere vissza – válaszolt Bill halkan. - Maradj velem! Félek.
- Pedig nem kell – mondta a másik, mindenesetre megint Bill ágyában találta magát. – Nem engedem, hogy bármi is elkapjon.
Az öccse bólintott és mosolyogva fordított hátat Tomnak, mielőtt álomba merült.
* * * * *
- 10 évesen -
- Ó, azt figyeld! – kiáltott Bill tágra nyílt szemekkel, miközben a tévét bámulta. Egyúttal oda sem figyelve nagyot rántott Tom egyik hajtincsén, amint épp waxot próbált rákenni, a bátyja pedig feljajdult. – Uhh, bocsi.
Másnap iskola volt, az ikrek mégis sokáig ébren maradtak, hogy nézhessék azokat a csatornákat, amiket az anyukájuk elfelejtett lemondani. Nem mintha izgulniuk kellett volna, ugyanis az anyukájuk és Gordon, aki immár a nevelőapjuk volt, elmentek vacsorázni.
Tom a padlón ült keresztbe tett lábakkal, Bill pedig felette, a kanapén. A lábait a bátyja két oldalán lóbálta.
- Hű, nézd azt a csókot! – mondta Tom. – Alig várom, hogy én is megcsókolhassak így egy lányt. Sosem csókolóztam még senkivel.
Bill szándékosan meghúzta Tom haját.
- Aúú!
- Engem már megcsókoltál – felelt a fiatalabb fiú vigyorogva. – És mivel még csak tíz évesek vagyunk, nem kellene ilyen csókot váltanod lányokkal.
- Ezt mondja anyu – felelt Tom sértődötten. – Különben is, így még nem csókolóztam veled. Csak jó éjt-csókokat adtam. – A tévére mutatott, amiben két majdnem meztelen ember épp kiszívta egymás arcát. – Ez az igazi csókolózás. Nézd, használják a nyelvüket, meg minden szart.
- Szerintem ez durva – mondta a másik. Bewaxolta Tom még egy tincsét, majd lezárta az üveget, miközben végigsimított a testvére haján. – Nem is akarod csinálni.
- Uh… de, akarom – hangzott a felelet.
Bill folytatta Tom hajának cirógatását, miközben megvetette a lábait Tom vállán. – Miért? Nedvesnek tűnik.
- Ha nedves, az jó – nevetgélt a bátyja.
- Hm… - Bill kezei lejjebb vándoroltak Tom nyakára, a testvére pedig felsóhajtott. Bill képtelen volt csak úgy ülni Tom mellett és nem csinálni semmit, ez egyszerűen lehetetlen volt. Tom pedig imádta ezt.
- Masszírozz meg! – szólalt meg Tom.
- Neheztelsz rám? – kérdezte az öccse aggódva. – Amiért múlt éjjel kirugdostalak az ágyból? – Az ikrek szokást csináltak az együtt alvásból. Általában Tom volt az izgágább kettejük közül (Bill inkább napközben nem bírt magával), de Bill rosszul aludt múlt éjjel. Miközben egyik oldaláról a másikra fordult, véletlenül lelökte a testvérét a padlóra.
- Lehetséges – felelt Tom. – Talán nem is alszom többé veled és a szörnyek majd elkapnak. – Mindketten röhögtek ezen.
- Azért kell velem aludnod, mert szeretsz – mondta a másik hirtelen komoly hangon. Tom megfordult, miközben eltolta Bill lábait az útból.
- Továbbra is veled fogok aludni, csak vicceltem – mondta és elkapta Bill kezét, hogy megszorítsa egy kicsit. – Rendben?
Bill csak mosolygott. – Pedig anya örülne neki.
Tom a szemeit forgatta, majd megint a tévét nézték. Bill továbbra is a nyakát és a vállait masszírozta, Tom pedig érezte, hogy az öccse lábai újból közrefogják. Hátradőlt, így a fejét Bill hasán pihentette.
- Azt nézd – mormolta Tom. – Még levegőt sem vesznek. – A képernyőn látott pár csókolózása felkavarta Tom gyomrát.
Bill elgondolkodva döntötte oldalra a fejét. – Szerintem egymásból lélegeznek.
Tom megcsípte a fiú lábát. – Nem tudsz más emberből lélegezni, idióta.
- Hé, csak egy ötlet volt – védekezett Bill.
A bátyja csupán bólintott. Felhúzta magát a kanapéra és odabújt a testvéréhez. Tom birtokba vette Bill kezét és egyenként megmasszírozta egy kicsit minden ujjpercét és ízületét. A fiatalabb fiú boldogan sóhajtott, miközben Tom vállának dőlt.
- Talán kipróbálhatnánk – mondta Bill nagyon halkan. – Csak egyszer, hogy megtudd, milyen.
Tom odahajolt Billhez, így csupán pár centiméter távolság volt az arcuk között. – Tényleg?
Bill bólintott. – Igen.
- Nem tudom, hogy képes vagy-e rá. – Tom a tévé felé bökött. – Elég jól néz ki.
- Jobb vagyok náluk.
Tom felvonta a szemöldökét. – Azt mondod?
Az öccse mosolyogva húzta maga alá a térdeit és elhelyezkedett Tom ölében szétvetett lábakkal. Tom tágra nyílt szemekkel nézte őt, a kezeit pedig Bill csípőjére csúsztatta. – Látod? – suttogta Bill. – Nem is nehéz.
- Még semmit sem csináltál.
- Jól van, na. – Bill közelebb hajolt, de elnevette magát és ismét elhúzódott. Tom a kezei közé vette a testvére arcát, de ahogy meg akarták csókolni egymást, az ajkaik fájdalmasan csattantak össze. Az orruk és a fogaik is egymásnak ütköztek. – Aú! – jajdult fel Bill.
- Ó, Istenem, te idióta! – Tom elengedte Billt és az orrát meg a száját kezdte dörzsölgetni. – Bill, ez nagyon rossz volt!
Az öccse a homlokát ráncolva törölgette a száját a kézfejével, majd lemászott Tom öléből a padlóra. A felhúzott térdei közé temette az arcát, onnan motyogta: - Bocsi.
Tom azonnal megbánta a szavait és leereszkedve mellé szorosan megragadta Bill kezeit. – Bocsáss meg – mondta. – Azt hiszem, félig az én hibám volt.
- Nem adtál időt nekem, hogy… - Az öccse hangja megcsuklott, az arca pedig elvörösödött. – Esélyt sem adtál.
- Csináld újra – mondta Tom. – Ígérem, csak ülök, és nem teszek semmit.
Bill halványan elmosolyodott. – Biztos vagy benne? Kicsit furcsa volt.
- Gyerünk, Bill – noszogatta a bátyja. Végigsimított Bill arcán úgy, ahogy akkor szokott, amikor a fiú elkeseredett és sír, ezúttal azonban Bill megborzongott az érintéstől.
- Rendben van – motyogta a másik. Tomhoz húzódott és összedörgölték az orrukat. – Nyisd ki a szád, ahogy a lány csinálta a tévében.
- Nem vagyok lány – felelt Tom, de azért kinyitotta a száját. Bill gyengéden megcsókolta az ajkait, ahogy lefekvés előtt is szokták, majd kidugta a nyelvét épp csak annyira, hogy megérintse vele Tom szájának belsejét. Az idősebb testvér megmarkolta Bill vállait és eltolta őt magától.
- Tom, nem kellene…
A bátyja újra megcsókolta őt, kitartóan tapogatva a nyelvével Bill szájában és mindketten felnyögtek. Nyálas és nedves csók volt, de mire elengedték egymást, erősen ziháltak.
- Akarom… még egyszer – szólt Bill.
- Igen? – mormolta Tom és előredőlt, a testvére pedig bólintott. Az ajkaik ismét összetalálkoztak, ezúttal mohóbban, Tom pedig végigsimított Bill hátán, végül a dereka fölé siklottak a kezei. Bill felnyögött és egyenesen a bátyja karjaiba dőlt, miközben engedte, hogy Tom nyelve a szájába hatoljon. Behunyta a szemeit, pont, ahogy a tévében látta és kissé elfordította a fejét, hogy az ajkaik jobban egymáshoz illeszkedjenek. Tom gyengéden megérintette a nyelvével Bill szájpadlását, mire a fiatalabb fiú megborzongott, összeráncolta az orrát és elvigyorodott.
- Tomi – suttogta. – Honnan tudod, hogy ezt így kell csinálni?
- Nem tudom, egyszerűen csak csinálni akarom – felelt a másik halkan. – Újra?
- Igen.
Bill feljebb kúszott, miközben a mellkasa Toméhoz simult, aki megmarkolta a fiú combjait. Sosem kerültek még ilyen intim közelségbe, a helyzet pedig egyszerre volt üdítő és ijesztő is. Tom beszívta a szájába az öccse nyelvét, aki sóhajtott és tehetetlenül pislogott. – Ugh, Tom...
- Mi az?
Megszakították a csókot, Bill pedig mosolyogva, szorosan ölelte át a testvére vállait, hogy a tűzpiros arcát Tom nyakába temethesse. – Azt hiszem… - szólalt meg -, így kellene csókolóznunk mostantól.
Az idősebb fiú elvonta magától Billt és az arcát a kezei közé vette. – Meggondoltam magam – jelentette ki. – Rajtad kívül senkit nem akarok így megcsókolni. Csak téged.
- Helyes. – Bill mosolyogva törölgette a száját a kézfejével. – Ez mocskos volt. – Mindketten felnevettek, majd Tom újból megcsókolta a testvérét, benedvesítve ezzel az ajkait. – Ugh, mocskos vagy, Tomi.
A fiú mosolyogva, a saját ajkait nyalogatva vonta el magától Billt. – Mocskosan szeretem. – Összefonták az ujjaikat és nyugodtan ültek egymás mellett egy darabig.
- Kurvára szeretek veled csókolózni – törte meg a csendet Bill.
- Még mindig kurvára szeretsz? – kérdezte Tom.
Bill bólintott. – Kibaszottul.
- Az kurva jó – felelt a másik.
Bill röhögött. – Még többet akarok látni ebből a rohadt filmből.
- Kérsz egy kis kibaszott pattogatott kukoricát?
Együtt álltak fel. – Mutasd a rohadt utat a konyhába.
- Kurva Bill.
- Kibaszott Tomi.
Mielőtt beléptek volna a konyhába, megálltak a küszöbön, az ajkaik pedig egymáshoz értek melegen, nedvesen.
* * * * *
Bill nagyot sóhajtott, miközben felhúzta a mellkasához a térdeit és élvezte a bátyja testéből áradó meleget. Tom ez idő alatt megnyugtatóan cirógatta a karjait, mígnem az öccse a hátára fordult és rávillantott egy mosolyt.
- Túl sokat mocorogsz – suttogta Tom.
- Nem vagyok fáradt – felelt a másik és összedörgölték az orrukat. Bill gyengéden megcsókolta Tomot, módszeresen végignyalogatva az ajkait. Egy hónap telt el azóta, hogy valamivel tovább mentek a jó éjt-csókoknál, így még ritkábban aludtak külön-külön.
- Pedig jobban tennéd, ha fáradt lennél – mondta Tom. – Láttam, hogy francián aludtál.
- A francia szívás.
Felnevettek. Tom átölelte Bill derekát, az arcát pedig a vállába temette. – Ja, a francia tényleg szívás.
Bill megint fészkelődni kezdett, végül szembefordult a bátyjával. – Filmes csók – mondta.
Tom elvigyorodott és rendesen, de lassan csókolta meg a testvérét, miközben a hátát simogatta. Bill halkan sikkantott egyet és érezte, hogy a lábujjai begörbülnek.
- Egész jók vagyunk már ebben – szólalt meg beszippantva Tom finom illatát. – Élvezed?
Tom megcsípte Bill karját és sértődötten kérdezte: – Szerinted?
- Nem tudom – felelt Bill mosolyogva. A bátyja megint belecsípett, majd a hátára fordította őt és fölé kerekedett, hogy egy intenzív csókban részesíthesse. Imádtak így játszadozni egymással, élvezték a gyengéd, meleg érzést, ami a gyomrukban vibrált ilyenkor. Habár még ekkor is túl fiatalok voltak ahhoz, hogy valóban megértsék, mit is csinálnak.
Csak annyit tudtak, hogy élvezték és az anyukájuk semmiképpen nem szerezhet erről tudomást. Soha.
- Tomi – suttogta Bill, miközben érezte, hogy a bátyja nekifeszül a testének. – Állj.
- Micsoda?
Bill tágra nyílt szemekkel bámult Tomra. A gyomrában forróságot érzett és a lábujjai csaknem görcsbe rándultak attól, hogy mennyire jó érzés együtt lenni Tommal. – Nem tudom. – Kimászott Tom alól és megpaskolta maga mellett az ágyat. – Feküdj ide mellém.
Az idősebb fiú kissé összezavarodott, de ledőlt a testvére mellé, a karját lazán átvetve Bill derekán. – Ez furcsa volt.
- Azt hiszem, fáradt vagyok most – mondta Bill mosolyogva, miközben összefűzték az ujjaikat. – Kikészíted a pocakom.
- Szerintem ez jó – puszilta meg Tom a fiú állát. – Te is ezt teszed velem.
- Úgy éreztem magam, mintha beteg lennék.
- Jó értelemben?
- Nem tudom – válaszolt Bill. – Bizsereg az egész testem.
Tom bólintott, majd kisöpörte a haját a szeméből és közelebb húzódott az öccséhez. – Remélem, nem okoztam fájdalmat vagy ilyesmi.
Bill megcsókolta a testvérét és lehunyta a szemeit. – Mm, nem. Csak furcsán érzem magam.
Tom elvigyorodott a sötétben. – Elég furcsán ahhoz, hogy itt hagyj?
- Jézusom, dehogy! Soha.
Az idősebb fiú is ledőlt az ágyra, miközben kiengedett egy hatalmas sóhajt és megpróbálta megnyugtatni izgő-mozgó végtagjait. – Jó éjszakát, Bill.
- Jó éjszakát.
* * * * *
- 12 évesen -
Simone egyik délután mosogatott, miközben várta a fiait, hogy hazaérjenek a suliból. Ingerülten próbált az edények elöblítésére összpontosítani. Nyugtalan volt, ugyanis beszélnie kellett valamiről az ikrekkel. Egy olyan ötlettel akart előrukkolni, aminek bármelyik Bill és Tom korabeli fiú örült volna, de az ő fiai nem biztos…
Az elmúlt néhány évre gondolt, amikor véletlenül rajtakapta az ikreket valami furcsaságon. Bár semmi különösebben riasztó dolog nem történt, Simone mégis úgy érezte, hogy valami nem stimmel.
Ötlete mentőövként lebegett a szeme előtt; ez tűnt az egyetlen esélynek arra nézve, hogy kontrollálni tudja, ami Bill és Tom között akár megtörténhet, akár nem.
Mintegy végszóra, kinyílt az ajtó, Bill és Tom pedig kézen fogva, egymáshoz simulva cammogtak be a lakásba.
- Fiúk?
Tom hirtelen elengedte a testvére kezét, a szemeit pedig bűnbánóan szegezte a padlóra.
Simone felvonta a szemöldökét és elzárta vizet. – Üljetek le egy pillanatra.
Mindketten leültek. Rosszkedvűnek tűntek, mintha tudták volna, mi következik.
- Csak fogtam a kezét – mondta Tom, miközben nem volt mersze az anyukájára nézni. – Senki nem látott minket.
Simone megrázta a fejét. – Nem erről van szó.
Tom megkönnyebbülten sóhajtott. – Akkor mi van?
Bill szórakozottan belerúgott Tom székébe. – Ja. Bajban vagyunk?
- Nem, ez egy jó dolog – felelt a nő, próbálva pozitívumként feltüntetni, amit mondani fog. – Gordon és én úgy döntöttünk, mivel elég gyorsan nőtök, talán szükségetek lehet saját személyes térre.
- Nem – válaszolt Tom rögtön, mielőtt Simone folytathatta volna.
- Micsoda? – kérdezte Bill. Nyilvánvalóan nem volt tudatában annak, hogy Simone mire próbált burkoltan célozgatni, de Tom kisegítette.
- El akar választani minket egymástól – mondta, mire Bill megragadta Tom kezét az asztal tetején és ellenségesen nézett az édesanyjukra.
- Csupán úgy gondoljuk, szükségetek van külön szobára – magyarázta Simone. – Nem akarunk tenni veletek semmi rosszat.
- Nem akarok saját szobát – makacskodott Bill. – Félni fogok egyedül.
- Már nagy vagy ehhez. – Simone megfogta és megszorította mindkettejük kezét. – Kell nektek a személyes tér.
- Nem akarok semmilyen teret köztem és Bill között – felelt Tom vehemensen, majd elszakította a kezét Simonétől. A nő visszahúzta a kezét és fájó szívvel nézte azt. Tom mereven pillantott rá olyan tekintettel, amit az apjának tartogatott, amikor ő szó nélkül megjelent néha, hogy elvigye a fiait vacsorázni vagy moziba.
- Jól megvagyunk együtt – mondta Bill. A hangja nem volt olyan dühös, mint a bátyjáé, csupán szerény és halk.
Simone felsóhajtott. – Ez nem a ti döntésetek, fiúk.
- Miért? – kérdezte Tom. – A mi szobánkról van szó. Ő a testvérem!
- Ne beszélj velem ilyen hangnemben, Tom – felelt Simone fáradtan.
Tom hirtelen felállt, a széke pedig hangos robajjal felborult mögötte. – Miért próbálsz örökké szétválasztani minket? Miért nézel mindig így ránk?
Az anyukája fájó szívvel pillantott rá. – Nem büntetni akarunk.
- Akkor miért kényszerítetek minket?! – kiabált Tom dühösen. Összefonta a karjait a mellkasán és nem volt hajlandó Simonére nézni.
- Tizenkét évesek vagytok és van elég hely egy új szobához. – Simone csupán ennyi érvet tudott felsorakoztatni, ami egyértelműen kevés volt.
- Azért van ez, mert vele alszom? – kérdezte Bill halkan, visszafogottan. – Mert akkor soha többé nem teszem. Ígérem.
Simone egyáltalán nem akart erről beszélni. – Nem, Bill, nem emiatt.
- Mert én félek – mondta Bill. – Zajokat hallok és nem akarok egyedül lenni. Néha úgy hallom, mintha valaki bejönne a házba. Néha azt gondolom, apu jött vissza… hogy elvigyen minket. – Könnyek csillantak meg Bill szemeiben, Simone pedig odalépett hozzá, hogy megölelje. Szomorúság öntötte el arra a gondolatra, hogy valószínűleg nem olyan jó ebben, mint Tom.
Bill már nem illett a karjai közé. Megváltozott.
- Ma este – mondta Simone halkan. – Ma este Billt a vendégszobába költöztetjük. Ez közvetlenül Tom szobájával szemben van, így még mindig elég közel lesztek egymáshoz.
Tom még mindig csak bámult maga elé, Bill pedig felkelt és odament Tomhoz, hogy leüljön mellé. – Anya – mondta -, én nem akarom ezt.
- Gordon majd átviszi a nehezebb tárgyakat, mint például a szekrényed és az ágyad – folytatta Simone, megpróbálva figyelmen kívül hagyni Bill halk nyöszörgését. – Van pár doboz a garázsban, amelyekbe a kisebb dolgaidat teheted.
- Szívás – szólalt meg Tom elkeseredve.
- Tom – mondta figyelmeztetően Simone, majd sóhajtott egyet. – Billy, úgy díszítheted fel az új szobád, ahogy csak akarod.
- Sosem fogom – sírdogált most már a fiú. Megint fogták egymás kezét, Simone pedig még csak észre sem vette, hogy mikor kezdték újra.
Az édesanyjuk megrázta a fejét és felállt. – Hagyom, hogy megnyugodjatok. Csak… próbáljatok úgy gondolni erre, mint egy jó dologra, ez ugyanis tényleg az. Mindenkinek szüksége van saját helyre.
- Én Tom helyét akarom – motyogta Bill.
- Úgy lesz, ne aggódj – felelt halkan a bátyja.
- Nem – jelentette ki hangosan Simone. – Ennek véget kell vetni. Külön szobátok lesz és ez most már végleges. A dobozokat a garázsban találjátok. Jó lenne, ha az egyik dobozt olyan ruhákkal és cuccokkal töltenétek meg, amiket már nem fogtok használni, rendben van?
- Esetleg külön dobozba szarjunk? – kérdezte Tom. – Külön busszal járjunk iskolába? Vagy netán vacsorázzunk külön asztalnál?
Simonének elege lett. – Tom Kaulitz, indíts a szobádba és kezdj el pakolni, most.
Tom kiegyenesítette a hátát, majd megragadta Billt és a lépcső felé kezdte húzni.
- Bill itt marad – mondta az anyukájuk szigorúan. Bill hol Tomra, hol Simonére nézett, az arcán zavarodottság tükröződött.
- Oda mész, ahová csak akarsz – szorította meg a kezét a testvére.
- Bill – szólt Simone figyelmeztetően. Érezte, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás és ezt nem szerette.
Legnagyobb meglepetésére engedetlensége jeleként Bill megrázta a fejét, majd felrohant a lépcsőn Tommal együtt. Simone leroskadt az egyik székre és az arcát a kezei közé temette.
Mióta nem képes őket irányítani?
Nagyot sóhajtott. Talán soha nem is volt képes kontrollálni a fiait.
* * * * *
Bill hallotta, hogy a lépcső megnyikordul, emiatt az izmai menekülésre készen megfeszültek. A szobájában volt, egyedül. Nagyon sötét volt, sokkal sötétebb, mint a régiben.
- Anya? – szólalt meg az ajkait harapdálva. Senki nem válaszolt, a lépcső azonban megint nyikorogni kezdett. Képtelen volt ezt végigcsinálni.
Kimászott az ágyból, egy kicsit szégyellte is magát, de odaosont Tom szobájának ajtajához. Csak bámulta néhány másodpercig. Az anyukájuk ugyan azt mondta, nem osztozhatnak egy szobán, de ő most nincs itt.
Bill kinyitotta az ajtót. – Tom?
A bátyja felült az ágyában. – Bill?
- Itt alud…
- Hát persze. – Tom már felemelte a takarót és odébb húzódott. – Nem hittem volna, hogy jönni fogsz.
- Nem tudok aludni – mondta az öccse. – De nem maradhatok itt.
- Muszáj lesz – válaszolt Tom csendesen. – Gyere, maradj itt.
Bill a fejét rázta és továbbra is az ajtóban álldogált. – Fogalmad sincs, mennyire szeretném.
- Anyu és Gordon is egy szobában alszanak.
- Egy ágyban – mondta lassan Bill. – Úgyhogy…?
Tom előrehajolt, a takarót összegyűrve az ölében. – Szeretlek, Bill és szükségem van rád itt, mellettem.
Bill az ajkába harapott, miközben néhány lépéssel közelebb ment. – Szeretlek - suttogta.
Tom mosolygott és a gyomrában érezte a növekvő izgalmat. – Érezni akarlak.
- Mi van? – kérdezte Bill döbbenten.
- Te nem?
- Hát, de – felelt az öccse elpirulva. Apró lépésekkel közeledett Tomhoz, miközben tudta, hogy nem lenne szabad. – Annyira, hogy az már fáj.
Tom elkapta Bill kezét és közelebb húzta. – Gyerünk.
- Anya azt mondta…
- Nem kell tudnia – felelt a másik halkan. – Sosem kell megtudnia.
- Rá fog jönni és minden csak rosszabb lesz – mondta Bill, a homlokát ráncolva. Leült az ágyra és Tomhoz simult. – Gyűlölöm ezt.
- Csak maradj itt – suttogta Tom, a testvérét ledöntve maga mellé az ágyra. – Minden rendben van, vigyázom rád.
- Ígéred?
- Igen.
Bill elmosolyodott és lehunyt szemekkel összegömbölyödött a testvére mellett. – Félek – mormolta. És valóban félt is, de többé már nem holmi szörnyektől, amelyek az ágya alatt rejtőzhetnek vagy a szekrényében lakó koboldoktól. Szörnyen aggódott amiatt, hogy mi lesz, ha az anyukájuk rájuk talál ebben a helyzetben. Attól félt, hogy majd még inkább elkülöníti őt a bátyjától.
Tom megcsókolta Bill nyakát, az ajkai alatt érzékelve a merev izmokat. – Minden oké – suttogta Bill fülébe. – Csak ne mondd el anyunak.
A mű szerzői: cynical_terror és undrockroll
Lelőhely: www.tokiohotelfiction.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése