- Fiúk, jó hírem van! – kiáltott Simone izgatottan, miközben lejött a lépcsőn. A földszinten Tom és Bill egy-két új dallal próbálkozott.
- Mi az? – kérdezte Tom, és vonakodva szakította el a tekintetét a gitárjáról.
- Nos, emlékeztek, hogy minden évben a nagynéninél és a nagybácsinál költjük el a karácsonyi vacsorát, ugye? – kérdezte a nő.
- Francba – motyogta Bill. – Kiment a fejemből.
- Bill – szólalt meg figyelmeztetően az édesanyja. –Na, szóval eddig így történt, de most kivételesen nálunk tartjuk meg a vacsorát.
- Ó! – Bill felállt, miközben a karjait összefonta maga előtt.
- Az egész család itt gyűlik össze, hogy megtarthassuk a szokásos karácsonyi vacsorát – újságolta Simone ragyogó mosollyal. – Szeretném, ha segítenétek, hogy minden tökéletes legyen.
Tom és Bill egymásra néztek. – De ugye, utána lelépnek? – kérdezte a fiatalabb fiú.
- Nem maradnak éjszakára, igaz? – fogalmazta meg másként Tom, amit a testvére kérdezett.
Simone elkomorodva pillantott rájuk. – Igaz – sóhajtott. – Ne legyetek ennyire „izgatottak”.
Bill halkan nevetett. – De én tényleg az vagyok! Csak furcsa, mert mindig együtt töltjük a karácsonyestet. Mármint, csak mi, négyen. – A fiú próbált vidámnak tűnni. Nem akarta, hogy az anyukája észrevegye, mennyire ódzkodik még a gondolatától is annak, hogy az egész család itt töltse az éjszakát.
Természetesen nem árulhatta el neki az igazságot. Nem mondhatta el, hogy saját maga lesz Tom ajándéka karácsonykor.
- Jól fogjuk érezni magunkat – erősítette meg az imént elhangzottakat.
A nő megint sóhajtott, majd kivett két képeslapot a pénztárcájából. – Ezeket apátok küldte postán.
Bill rögtön ideges lett, Tom pedig ezt látván, bátorítóan megszorította a karját. – Tavaly még csak képeslapot sem küldött – mondta. – Azt ígérte, tesz egy kis kitérőt, és személyesen adja majd ide.
- Persze ez nem történt meg – legyintett az öccse.
- Ahogy mondod – helyeselt Tom.
Simone odaadta nekik az üdvözlőkártyákat. – Csak próbáljatok meg kijönni vele valahogy. Apátok… biztosan mindent megtesz.
Tom a szemeit forgatta erre, Bill pedig éppen kinyitotta a képeslapot, miközben leült a kanapé egyik karfájára.
- Mindegy, a vacsora mindjárt elkészül – mondta az édesanyjuk, és elindult felfelé a lépcsőn. – Spagetti lesz.
- Nyami –jelezte Tom, hogy örül a fogásnak, aztán leült a testvére mellé. Az üdvözlőkártyáját a padlóra dobta, anélkül, hogy belenézett volna. – Mit írt?
Bill még mindig a képeslapot bámulta. – Nem sokat… csak boldog karácsonyt kíván. Egyáltalán miért fárasztja magát?
A bátyja dörzsölni kezdte Bill combját, miközben közelebb húzta magához. – Két hét van még az ünnepekig.
A másik szándékosan Tom képeslapja mellé ejtette a sajátját, majd a testvére ölébe húzódott. – Ne is mondd! – nyögött fel játékosan.
- Hé – búgta Tom vigyorogva, és gyengéden belebokszolt Bill karjába. – Hogy érted ezt?
A fiú szemérmesen mosolygott rá. – Sehogy.
A bátyja erre a fenekébe csípett, Bill pedig nyüszíteni kezdett. – Sehogy? – gyötörte tovább. – Csak nem arra célozgatsz, hogy meggondoltad magad?
Bill színpadiasan felsóhajtott. – Nem tudok megszabadulni az érzéstől… valakinek meg kell tennie.
- Hm. – Tom kezei az öccse hátáról a farmernadrágjára vándorolt, és megszorította a fenekét. – Megérinthetem újra?
- Tom – suttogta Bill, és a lépcső felé pillantott. – Nem.
- Csendben leszek.
- De én nem!
A bátyja nevetgélni kezdett, és megcsókolta Bill nyakát. – Szeretni fogod.
- Tudom.
Ringatózni kezdtek, miközben Tom a testvére fenekét masszírozta, közel a bejáratához. Bill a lehető legvisszafogottabb hangon sóhajtozott, és elpirulva, idegesen hallgatta az emeletről érkező zajokat. – Tomi.
- Shh…
- Anyu meg fog látni minket, ahogy… - A fiú az ajkába harapott, Tom ugyanis épp a bejáratát masszírozta az egyik ujjával. Bill ennivalóan fészkelődött az ölében. – Le fog jönni… kicsit balra, Tomi.
Sosem voltak még ennyire vakmerőek. Mindig igyekeztek óvatosan eljárni, főleg akkor, amikor a szüleik is otthon voltak. Még csak nem is mertek túl sokáig egymásra nézni vagy túlságosan közel merészkedni a másikhoz. Azonban a köztük lévő vágy fokozatosan növekedett, és ez kioltotta bennük a veszélyérzetet.
Tom a szájához emelte az ujjait, és jól benedvesítette azokat. Bill vágyakozva sóhajtott, és átkarolta a bátyja nyakát, miközben Tom kezei megint a nadrágjánál matattak. Bill érezte, ahogy a testvére meleg, nedves ujja lecsúszik a bejáratához, és ekkor megbökte azt. – Ó – nyöszörgött a fiú.
- Halkabban!
- Halk vagyok – suttogta a másik -, de annyira jól csinálod…!
Tom bedugta az ujját, és csaknem azonnal hozzáadott egy másikat is. Az öccse lehunyt szemekkel próbált lazítani, és a karjait lustán lelógatta Tom mögött, aki hátradőlve magával húzta őt is. Mélyebbre hatolt az ujjaival, Bill pedig válaszként tehetetlenül gyűrögette Tom pólóját.
- Ma este, uh, kicsit tovább csinálod majd? – kérdezte Bill kifulladva.
Tom megforgatta az ujjait a testében, mert kíváncsi volt rá, mennyire szoros és forró belül. – Most csinálom – mondta.
Bill felnyögött. – Oké, oké, de óvatosan!
- Keményebben akarom csinálni – mondta a bátyja. Elkezdett Bill nadrágjával bíbelődni, és pillanatok alatt kigombolta azt.
- Sikoltozni fogok – felelt a testvére, megpróbálva odébb tolni Tomot -, és akkor anya lejön, aztán baszhatjuk az egészet.
- Te leszel megbaszva – mondta a másik vigyorogva. Ködös tekintettel dolgozott azon, hogy a nadrág végre lekerüljön Billről. A fiatalabb fiú megrázta a fejét, mire Tom hátradöntötte őt a kanapén. – Hadd tegyem be néhány ujjamat!
- De azt mondtam…
Tom megnyalta az ujjait, és nedves cuppanással betolta azokat, nem törődve Bill tiltakozó, halk nyögdécselésével. Tisztában volt azzal, hogy Bill nagyon is akarta, hogy megtegyék, és imádta az öccse döbbent zihálását hallgatni, mivel Tom nem adott neki más lehetőséget.
Bill most már kényelmesebben dőlt hátra, és mélyen belefúrta a fejét a kanapé huzatába, felfedve a nyakát, a lábujjai pedig görcsbe rándultak. Az érzés, ahogyan Tom ujjai benne mozogtak, egyszerre volt különös, csodálatos, idegen és új. Hangosan sóhajtott, de elakadt a lélegzete. Felszisszent, és kétségbeesetten markolta Tom vállait.
- Tom – suttogta Bill. – Nem lehet. Nem teheted. Sikítani fogok…
- Tudom. – A bátyja mozgatni kezdte az ujjait a testében, és türelmetlenül tolta be a következőt, mire Bill nem tudta visszafogni a kiáltását. – Ne sikíts, jó?
- Meg akarsz… meg akarsz dugni? – Egymásra néztek, Tom pedig bólintott.
- Borzasztóan.
- Ezúttal elég lenne a filmes szex. Ó! – nyögött fel Bill. Immár három ujj volt benne, ami komoly fájdalmat okozott neki, a fiú pedig a fogait csikorgatta. – Tomi, képtelen vagyok… Ó…
- Itt – mosolygott Tom, behajlítva a leghosszabb ujját Billben, megérintve egy felhevült részt. – Érzel valamit?
Bill zavarba jött, és pár pillanatig csak hallgatott. Határozottan érzett valamit. – Igen. Ó… gyengédebben.
- Gyengédebben?
- Nem, keményebben.
Tom vigyorgott ezen a változáson. Imádta az érzést, ahogy Bill az ujjain ül. – Mozogj velem együtt… támaszd meg magad hátul a kezeiddel!
- Nem tudom – mondta Bill félénken, de azért óvatosan hátradőlt, miközben a bátyjába kapaszkodott segítségért. – Ó, várj… Ó!
- Bill – szólalt meg halkan Tom. – Nem lesz semmi baj. Már majdnem az egész kezem benned van. Engedd meg.
- Uh – nyöszörgött a másik, Tom pedig fölé hajolt, és megcsókolták egymást.
- Kérlek, engedd meg, már nagyon kemény vagyok – mormolta az idősebb fiú.
- Még csak, uh, három ujjad van bennem – mondta Bill. Izzadni kezdett, és amit Tom művelt vele, az fájt, de teljesnek érezte magát tőle, és szerette ezt az érzést. – Nem tudod csak úgy betenni, muszáj lesz…
Tom próbaképpen újra behajlította az ujjait, mire kellemetlen érzés telepedett meg Bill gyomrában. Ez túl gyors volt. Az izmait megfeszítve összeszorította a testvére ujjait, és látta, hogy Tom álla leesett meglepetésében. Bill száját halk, ijedt hang hagyta el, miközben érezte, hogy a bensője szinte lángol. Megfordult, rákényszerítve a bátyját, hogy vegye ki belőle az ujjait.
- Nem tudom megtenni – nyögte bele a párnába.
Tom csak bámulta Bill meztelen fenekét és a saját, nedves ujjait, majd nagy levegőt vett. – Ez lesz a legeslegjobb ajándék, amit valaha is kapni fogok.
Az öccse mosolyogva nézett át a válla fölött, és enyhe pír jelent meg az arcán. – Haragszol, amiért leállítottalak?
- Um. – Tom beletörölte a kezét a farmernadrágjába, miközben megrándult az arca. – Eléggé feláll.
- Tudom – mondta a másik. Végigsimított elöl, a testvére nadrágján, és csettintett a nyelvével. – Szegény Tomi.
A bátyja hátradőlt, Bill pedig megint az ölébe mászott, a combjaira ült, és kikapcsolta Tom övét, aki felvont szemöldökkel nézte őt.
- Mit csinálsz? – kérdezte óvatosan.
- Elintézem, hogy ne legyen kemény – felelt mosolyogva Bill. Lecsúszott a padlóra, és a testvére térdeire tette a kezét. – A nyelvemmel.
- Ó… - Tom felpillantott a lépcsőkre. Hallotta, hogy mozog odafent valaki, aki bármelyik pillanatban lejöhet az emeletről. – Bill, nem kell…
Az öccse megrázta a fejét, és megrántotta Tom nadrágját. – Az én hibám, hogy feláll.
- Igen – mormolta a másik, végigsimítva Bill haján. – Ebben igazad van.
A nadrág már Tom combjáig le volt húzva, amikor hirtelen megütötte a fülüket az emeleti folyosóra nyíló ajtó nyikorgása. Tom azonnal magára rántotta a nadrágját, Bill pedig hátraesett, a meztelen fenekére.
- Fiúk, vacsora! –kiáltotta Simone a lépcső tetejéről. Bill végtelenül hálás volt, amiért az anyukája nem jött közelebb, mert akkor kiszúrhatta volna őket, így gyorsan felvette ő is a nadrágját.
- Oké! – kiabált vissza kifulladva.
A nő nem válaszolt, de pár pillanatig a lépcső tetején álldogált még. Miközben Bill is felkapta a nadrágját, Tomra nézett, aki ugyanolyan idegesnek tűnt azért, mert majdnem hibáztak, mint ő.
- Most! – kiáltott le ismét Simone feszülten.
- Megyünk már, Jézusom! – morgott Tom, és felállva végighúzta a kezét a nadrágján. Még mindig merevedése volt, Billnek úgyszintén. Aggodalmasan néztek egymásra, miközben Simone már elindult lefelé a lépcsőkön.
- Azt mondtam, most! – Az ikrek észrevették a lábait, és tudták, hogy onnan akár már láthatja is őket.
- Menjünk – motyogta Bill. – Rendben! – kiáltott vissza az anyukájának. Felhúzta a sliccét, amilyen gyorsan csak tudta, majd Tomra vigyorgott, aki egy féloldalas mosollyal válaszolt. – Nagyon közel volt – suttogta az öccse.
- Fiúk. – Simone lejjebb jött, így az ikrek már az arcát is látták. Bill a padlón ült, Tom pedig a kanapén hevert. – Mit csináltok idelent?
- Beszélgetünk – felelt a fiatalabb fiú. – Meg szórakozunk… zenélünk.
- Aha – tette hozzá a testvére.
A nő lassan bólintott. – Oké… akkor menjetek kezet mosni a vacsorához, rendben?
Bill felkelt, és a lépcsők felé vette az irányt, de a bátyja a kanapén maradt. Még mindig merevedése volt, ezért túlságosan zavarban volt ahhoz, hogy felálljon. Simone várakozóan nézett rá.
- Tom?
- Megvárom, míg Bill végez – mondta a fiú. –Ezer évig is eltarthat.
Az édesanyja megint bólintott. – Jól van… mit írt apátok?
Tom felhorkant. – Csak a szokásosat.
- Megnézhetem?
- Um. – Tom előrébb húzódott a kanapén, közben lopva úgy igazította a ruháit, hogy azok eltakarják a dudorodó nadrágját. Előrehajolva felkapta az üdvözlőlapot, és szerencsétlenül csoszogott oda a lépcsőkhöz. – Tessék.
Simone elvette a képeslapot, és elolvasta az írást. – Billében is ugyanez szerepel?
- Gondolom.
- Nem tudod?
Tom felsóhajtott. – Fogalmam sincs, kérdezd meg Billt!
Felsietett az anyukája mellett a lépcsőkön, közben egymáshoz értek a vállaik. Simone még egy pillantást vetett a kezében tartott képeslapra, és csak ekkor vette észre, hogy az Billé volt, nem Tomé. Boldog karácsonyt, olvasta, Apától. A nő megrázta a fejét.
Az asztalra tette az üdvözlőlapot, és elindult, hogy előkészítse a vacsorát.
* * * * *
Bill szemei elkerekedtek, amikor végre rádöbbent.
Megértette, miért akar Tom annyira lefeküdni vele.
Sikolyra nyitotta a száját, de csak tompa nyöszörgésre futotta, az arcát ugyanis a párnába temette. Négykézlábra ereszkedett, miközben már négy kutakodó ujjat fogadott magába. Tom újra meg újra megérintett egy olyan részt belül, amitől Bill majd’ eszét vesztette.
- Ugh! – Remegő lábakkal lökte magát hátra, Tom felé.
Három napot kell várni karácsonyig, és akkor a bátyja végre megadhatja neki, amit annyira szeretne. A háta síkossá vált az izzadságtól, és a hasa fájdalmasan feszült a kínzó vágy miatt. Tom újból megérintette azt a bizonyos érzékeny részt, Bill csukott szemhéjai mögött pedig fehér fényrobbanások táncoltak.
- Kérlek, kérlek, kérlek – motyogta újra meg újra Bill. Arra gondolt, hogy vagy elélvez azonnal vagy belehal. Nem is érzékelte a fájdalmat, amit Tom ujjai okoztak neki, csak a vak pánik áramlott végig a testén, hogy mennyire kétségbeesetten ki akar elégülni. Teljesen kész volt. – Dugj meg!
Tom ujjai mozdulatlanná dermedtek. – Micsoda?
- Basszus… - Bill kifulladva igyekezett válaszolni. – Dugj meg. Muszáj.
- Bill – suttogta a bátyja. Megint behatolt az ujjaival, az ujjperceit pedig Bill fenekének feszítette. – Komolyan mondod?
Az öccse tágra nyílt szemekkel pillantott hátra a válla fölött, miközben a haja a homlokára tapadt. – Szükségem van rád, meg kell tenned. Tomi, Tom, gyerünk! – Olyan erővel lökte hátra a fenekét, hogy Tom behajlította a karját. – Tom?
Az idősebb fiú hímvesszője megrándult a vágytól. Bill könyörög azért, hogy tegye be neki. Azért könyörög, hogy mélyen beléhatoljon a farkával. Esdekel. Tom alig akarta felfogni; képtelen volt elhinni.
- Tényleg ezt akarod? – kérdezte, miközben kihúzta Billből az ujjait.
- Nekem… - Bill felnyögött, majd Tomhoz húzódott, így az ujjai ismét benne voltak. – Éreznem kell téged. Hidd el, Tomi, jó lesz. Ígérem.
Tom lehunyta a szemeit. Három nap. Még három nap van hátra karácsonyig, három nap, míg végre igazán felcsinálhatja a testvérét. De még nem tartanak ott.
- Nem – mondta egyszerűen, és kivette az ujjait, majd végigsimított a fiú hátsóján. – Várnunk kell.
- Nézz magadra! – szólalt meg Bill, akinek enyhe pánik érződött a hangjában. - Nézz rám! Én már készen állok, Tom.
- Néhány héttel ezelőtt még nem álltál készen, amikor megkívántalak - felelt a bátyja nyugodtan.
- Te… én… - Bill hirtelen a hátára fordult, és megmutatta Tomnak a nemi szervét, amely merev és nedves volt. – Nézz rám!
- Látlak – hangzott a válasz. Bill fölé hajolt, és gyengéden megcsókolta az arcát. – Most nagyon jó volt, ugye?
Az öccse zihálva fordította el a fejét. – Igen.
- Éreztem, hogy megérintettem valamit, ami nagyon jó érzés volt. Egy kicsi pontot. A te kicsi pontodat.
Bill felnyögött. – Érintsd meg újra!
- Nagyon jó érzés lesz, amikor végre bejutok ide – mondta Tom vágyakozva, és hozzásimult a testvéréhez. Az egyik kezével Bill álla alá nyúlt, és szenvedélyesen megcsókolta őt, miközben a másik kezével lerángatta magáról az alsónadrágját. A testvéréhez dörgölőzött, a merevedését pedig Bill hasához és combjaihoz nyomta. – Amikor majd beteszem neked, nagyon mélyre fog érni, és eléri azt az érzékeny kis pontot is benned.
Bill nyüszítve emelkedett fel, és erőszakosan csókolta meg a testvérét. – Most. Tomi. Fáj.
- Nem bonthatom ki előre az ajándékom – mondta a bátyja, habár arra vágyott a legjobban, hogy mihamarabb Billben mozoghasson. Elképzelte, hogy benne van az öccsében, és váratlanul kemény, gyors és brutális ütemben kezdett mozogni Bill lábai között. – Ezt fogom csinálni.
Bill nyöszörögve hagyta, hogy a bátyja folytassa. Hamarosan mindketten vonaglottak, és kifulladva kapaszkodtak bele hol az ágyneműbe, hol egymásba, bármibe.
- Azt akarom, hogy élvezz belém, amikor majd csinálni fogjuk – nyögte Bill. – Kérlek.
Tom fogai összekoccantak, ahogy elélvezett, a magjával beterítve a testvére combjait és ágyékát. Bill jólesően megrándult alatta, miközben Tom belemártotta az ujjait a ragacsos folyadékba, és két nedves ujját a testvérébe csúsztatta.
- Benned van – mondta Tom, és behajlította az ujjait. Bill azonnal elélvezett, közben nagyot kiáltott, és tágra nyílt szemekkel meredt a plafonra.
- Basszus! – Tom gyorsan letörölte az öccse hasáról a spermát, és lerúgta magáról a takarót. – Menned kell!
Bill hangos volt, túlságosan is. Remegve ült fel. – Muszáj?
A másik bólintott. Az anyukájuk bármelyik pillanatban felérhet az emeletre, azt gondolva, hogy Billnek megint rémálmai vannak. Ha rájuk nyitná az ajtót, miközben a fiúk ondótól ragacsosan ölelkeznek, elvenné tőle Billt.
Tom komor tekintettel lökte le őt az ágyról.
- Három nap – mondta, amivel mosolyt csalt az öccse arcára. Bill lehajolt, és játékosan belecsípett Tom arcába.
- Három nap – ismételte meg.
* * * * *
Tom vigyorogva húzkodta meg Bill haját. Karácsony este volt, ők pedig a nappali díványán ültek.
- Mi ez? – kérdezte Tom a testvére hajában fityegő szalagszerű dolgot rángatva.
- Egy masni – forgatta Bill a szemeit. A fejére tett egy öntapadó karácsonyi masnit. Elmosolyodott. - Ajándék vagyok.
A bátyja felnyögött. – Ez tök béna.
- Jól van, jól van. – Bill levette magáról a fényes masnit. – Gondolom, akkor én nem számítok ajándéknak.
Tom csak fintorgott, miközben Simone belépett a nappaliba. – Sziasztok, fiúk – mosolygott. – Bill, nagyon ünnepélyesen festesz.
- Mikor érnek ide? – kérdezte a fiú, visszaragasztva a fejére a masnit.
- Hamarosan. – A nő fáradtnak tűnt. – A nagyszüleiteknek kell a leghamarabb ideérniük. Hosszú utat kell megtenniük.
Tom és Bill sóhajtottak.
- Terítsetek meg – rendelkezett Simone. – Utána egész nap ülhettek. Ó, és Tom, a gitárod legyen a közelben! Biztos vagyok abban, hogy a nagybátyátok és a nagynénitek szeretné majd, ha megcsillogtatnátok a zenei tehetségeteket.
- Jaj – nyafogott Bill. – Holtbiztos, hogy én nem éneklek.
- Pedig fogsz – forgatta a szemeit a bátyja. – Mindig megteszed.
Bill kiöltötte rá a nyelvét. – Na, és? Aki utoljára ér az asztalhoz, először fogja megpuszilni a nagyit!
Tom felpattant, és már ott sem volt, maga mögött hagyva a jajgató öccsét.
* * * * *
Az ikrek minden családtagja eljött a vacsorára. Legalábbis anyai részről, ami nem jelentett túl sok embert. Ott voltak a nagyszülők és az anyukájuk testvére, aki magával hozta a feleségét és a két gyerekét; egy öt éves kisfiút és egy hét éves kislányt.
Bill hamar belefáradt a jópofizásba. Az agyára ment a sok kényszeredett mosoly és ölelkezés, meg az állandóan ismétlődő, unalmas kérdések és megjegyzések. Hogy megy a suli? Nahát, hogy megnőttetek! Már nem is hasonlítotok egymásra! Megvan még az együttes? Hogy mennek a felvételek? Ez egy igazi tetoválás?
Ráadásul Bill ideges és nyugtalan volt egész nap, a tenyere állandóan izzadt. Már csak pár óra, amíg a család befejezi a vacsorát és az ajándékok kibontását, aztán visszaautóznak a városba, és álomra hajtják a fejüket a hotelben.
Akkor aztán kettesben marad Tommal. Átadhatja az ajándékát. A gondolattól görcsbe rándult a gyomra.
- A villák rossz helyre kerültek – jegyezte meg a nagymamájuk, miközben leültek az asztalhoz.
- Bill – szólalt meg Simone kuncogva.
- Tom volt – hangzott rögtön a válasz, egyúttal el is vigyorodott. Semmi másra nem vágyott azon kívül, hogy végre lelépjenek. Tom az asztal túloldaláról bámult rá, Bill pedig érezte, hogy elpirul.
- Nos, bárki is volt – mondta Gordon, a hatalmas sültet az asztal közepére helyezve -, szép munkát végzett. Az asztal fantasztikusan néz ki.
- Én voltam – felelt Bill.
Tom jutalmul belerúgott a lábába az asztal alatt, ő pedig megreszketett egy kicsit, majd a tányérját kezdte szuggerálni.
- Váó, kezd rosszra fordulni az időjárás – mondta a nagynénjük idegesen. – A hotel elég messze van innen.
Simone beleharapott az ajkába. – Minden rendben lesz. Hamar befejezzük a vacsorát.
Bill visszaadta a rúgást Tomnak, aki azonban ügyesen a lábai közé szorította az öccse lábfejét. Bill ivott egy kortyot a poharából, nehogy elnevesse magát.
Tom zoknis lábujjai feljebb kúsztak Bill lábán, megcsiklandozva a bokáját. A fiatalabb fiú lehajtotta a fejét, mire a kis, piros masni leesett a fejéről, és egyenesen a krumplipüréjében landolt.
Simone a masniért nyúlt, és mosolyogva vette fel a tányérról. – Óvatosan – mondta, visszaadva azt Billnek, aki megint a hajára tette. Elvörösödött, miközben érezte, hogy Tom lába mind feljebb kúszik. Senki nem láthatta, mi történik az asztal alatt, ezért Simone mosolya megfakult, és furcsán nézett Billre, amikor a fia halkan nyöszörögni kezdett.
Bill hamar észbe kapott, és odébb rúgta Tom lábát. – Finom a krumpli – mondta, miközben gyorsan a szájába tömött belőle valamennyit.
Megint beszélgetni kezdtek, és minden simán ment. Simone élvezte a vacsorát, a társaságot és azt, hogy milyen sokat dicséri mindenki a fiait. Valami azonban nem hagyta nyugodni.
Ugyanaz az érzés kínozta, mint amikor valamelyik nap magukra hagyta az ikreket a földszinten. Valami nincs rendjén. Billre nézett az asztal fölött. A fiú pirulgatva fordította el a fejét, miközben a szemei pajkosan Tomra villantak, aki épp egy borsószemet pöccintett felé.
Semmi baj, gondolta, csak képzelődsz. Higgadj le, elvégre karácsony van.
De képtelen volt megnyugodni. Mindig is volt egy olyan érzése velük kapcsolatban, hogy ő csak egy zavaró tényező a fiúk életében. Akkor kezdődött, amikor egyszer csókolózáson kapta őket. Szerette volna azt hinni, hogy csak véletlen volt, mivel azóta nem látta őket csókolózni, de valami azt súgta, hogy a dolog akkor és ott nem ért véget. Ahogy Bill odanyúlt, és csillogó szemekkel megrántotta Tom egyik hajtincsét, Simone fejében megkondult a vészharang.
Bill nyilvánvalóan flörtölt Tommal.
Azonnal összeszidta magát, amiért ilyeneket gondol. Rossz anyának tartotta magát az ehhez hasonló gondolatok miatt, ugyanakkor az is bántotta, hogy nem tudta, mi az igazság. És ha beigazolódik a balsejtelme, mitévő legyen?
Simone sóhajtott, és kinyújtotta a kezét az asztalon. Véletlenül lelökött egy villát a padlóra, és lehajolt érte, hogy felvegye. Miközben az evőeszközt kereste, megpillantotta Gordon lábát, majd Billét, Tomé pedig…
Tom a lábaival átölelte Bill lábait, felfelé irányítva azokat a hasa felé. Simone felkapta a villát, és miután felegyenesedett, a fiaira bámult. Megállás nélkül vigyorogtak egymásra, a szájuk tele volt karácsonyi vacsorával.
- Tom – szólalt meg gondolkodás nélkül –, hozz néhány szalvétát a konyhából!
A fiú a homlokát ráncolta. – Van belőle vagy ezer az asztalon.
- Csak menj – hangzott a válasz.
Tom zúgolódva lökte hátra a székét, és elcsoszogott a konyhába. Simone eközben Bill arcát figyelte, aki még mindig elpirulva visszatért a vacsorájához, de jóval kevésbé élénken folytatta a falatozást.
- Figyeljétek, micsoda szél van – törölte meg a száját Gordon. – Kíváncsi vagyok, mond-e róla valamit az időjárás-jelentés.
- Remélem, semmit – mondta a nagyapjuk morcosan. – Nem tervezek hóban vezetni.
Bill hirtelen felkapta a fejét. – Havazik?
Gordon a falon függő hi-fi toronyhoz ment, és keresett rajta egy adót, ahol az időjárásról beszéltek. Mindenki figyelmesen hallgatta a bemondót.
-… csaknem hetven kilométer per órás széllökések tombolnak, és kilencven százalék az esélye, hogy havazni fog. Az útviszonyok folyamatosan romlanak, így, ha nem otthon tartózkodnak, azt javasoljuk, ne induljanak el ebben a fagyos időben.
- Jaj, ne – nyögött fel a nagymamájuk. – Ez szörnyű.
Tom épp visszatért a konyhából egy csomag szalvétával a kezében, és asztalhoz ült. – Mi folyik itt?
- Mind itt maradtok – jelentette ki Simone határozottan.
Bill leejtette a villáját, ami nagy csörömpöléssel esett a tányérjára. – Nem tudnak – fakadt ki.
- Igen, ez egyenesen nevetséges – mondta a nagymamájuk. Megtörölte a száját egy szalvétával. – Hogyan férhetnénk el mindannyian ebben a kis házban?
- Ti elalhattok Tom szobájában – szólt Simone a nagyszülőkre pillantva. – És Sebastian, te Marie-vel és a gyerekekkel elfoglaljátok Bill szobáját.
- De a fiúk akkor hol alszanak? – kérdezte Sebastian.
- Van egy kihúzható dívány a nappaliban – felelt Gordon. – Nem engedhetjük, hogy ilyen rossz időben vezessetek.
- Bill a stúdiómban lévő kanapén is aludhat – mondta Simone feszült hangon.
Bill összevonta a szemöldökét, Tom pedig szótlanul nézett a tányérján lévő ételre.
- Ez értelmetlen lenne. A díványon mindketten elférnek – szólt Gordon. – Egyébként is, a stúdióban nem fűtöttünk be. El van döntve.
Simone sóhajtva erőltetett magára egy mosolyt. – Megbeszéltük.
Tom a homlokát ráncolva foglalta el a helyét az asztalnál. A tekintete összefonódott Billével; a tervüknek lőttek. – Attól a díványtól mindig viszketek - nyafogott a fiatalabb fiú.
- Bill – szólalt meg Simone szigorúan. – Ha nem tetszik, aludj a padlón.
Tom halkan nevetett, és még egyszer megrúgta a testvérét az asztal alatt. Az öccse nem válaszolt, elkeseredett volt. – Ez szívás – motyogta.
Tom nagyobbat rúgott belé, de Bill csupán sóhajtott, és levette a masnit a fejéről, hogy befejezhesse a vacsoráját.
A mű szerzői: cynical_terror és undrockroll
Lelőhely: www.tokiohotelfiction.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése